Általános iskolai igazgatók szerint hiánypótló a pedagógus kar
2013. június 02. vasárnap 08:23
Az Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége fontos, hiánypótló intézkedésnek tartja a pedagógus kar létrehozását - közölte a szervezet az MTI-vel.
Jeszenszkyné Gallai Gabriella elnök által jegyzett közleményben rámutattak: a kar megalakulása azért támogatandó, mert régóta várt szerepet tölt be az egységes szakmai álláspont megjelenítésében. Jelenleg a pedagógusoknak ugyanis nincs olyan szervezetük, amely minden műveltségterületre vonatkozóan országos szervezettséggel rendelkezne - fejtették ki. Kitértek arra is, hogy a szakmai tagozatok megalakulásával megvalósulhat, hogy véleményükkel érdemben befolyásolhatják a szakterületüket érintő döntéseket.
Úgy látják, hogy az állami intézményekben dolgozó pedagógusok automatikus taggá válása a hivatás presztízsét növeli, a több mint százezer tagú testület az ország legnagyobb hivatásrendi szervezete lesz.
A szervezet támogatja a pedagógus etikai kódex magalkotását is, hozzátéve, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége életmódját és munkáját tekintve jelenleg is az írott és íratlan normáknak megfelelően él és végzi nevelő-oktató tevékenységét.
Az etikai kódex elsősorban a kevésbé normakövető kollégáknak jelent majd útmutatást - jegyezték meg, kiemelve: a kódex lehet hivatkozási alap, segítséget nyújthat a pedagógus pálya méltó elismerésének visszaállításában is.
A szövetség a köznevelési rendszer megújításától a minőségi nevelést és oktatást szolgáló intézkedéseken túl a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek javítását, a kiszámítható előrejutási lehetőséget, teljesítményhez kötődő minősítési rendszert és az értelmiségi pályához méltó bérezést garantáló életpályamodell bevezetését várja a kormánytól.
Az országos szervezet, illetve jogelődje, a Budapesti Általános Iskolai Igazgatók Kollégiuma (BÁIK) 1991 óta tesz erőfeszítéseket az igazgatók munkájának könnyebbé tételéért, elismertetéséért, a vezetők szakmai támogatásáért, az igazgatók szakmai képviseletéért - írták.
Fontosnak tartják az oktatáspolitikai célok, tervek, jogszabályok kidolgozásában, véleményezésében való részvételt, az igazgatói hivatás etikai normáinak kidolgozását és a korszerű vezetői munkához tanácsadás és segítség nyújtását. Ennek érdekében képviselőik részt vesznek az Országos Köznevelési Tanács és a Pedagógus Civil Fórum munkájában.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Szülőket ítéltek el hároméves...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...

