Álrendőrök fosztottak ki időseket a fővárosban
2016. február 12. péntek 16:44

Rendőrnek álcázva tévesztett és lopott meg budapesti időseket egy házaspár és két férfi társuk - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a rendőrség honlapján.
Azt írták, hogy az álrendőrök 2015 decembere és 2016 februárja között összesen ötször követtek el bűncselekményt a főváros II., V. és XIII. kerületében. Hatósági eljárást színlelve megtévesztették a sértetteket, elterelték a figyelmüket, majd eltulajdonították az ékszereiket, a műtárgyaikat és a készpénzüket.
A BRFK lopás gyanúja miatt indított eljárást az érdi 41 éves Sz. Anita, a 43 éves Sz. Kálmán és a 35 éves J. Gábor, valamint a tárnoki 30 éves Sz. Tamás ellen - írták.
A rendőrök hétfőn Budapest VIII. kerületében igazoltatták Sz. Anitát, Sz. Kálmánt és Sz. Tamást, akik autójában rendőri jelzéssel ellátott ruhadarabokat, bilincset, jelvényt, rendfokozat- és állományjelzőket, valamint ékszereket, mobiltelefonokat és nagy mennyiségű készpénzt találtak.
A nyomozók megállapították, hogy az elkövetők aznap egy angyalföldi idős embert loptak meg. A tőle eltulajdonított aranygyűrűket éppen egy józsefvárosi ékszerkereskedésben értékesítették, amikor elfogták őket.
A két férfit és a nőt gyanúsítottként hallgatták ki, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható negyedik társuk ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Őt végül szerdán Érden fogták el.
A bíróság szerdán elrendelte Sz. Kálmán előzetes letartóztatását, valamint Sz. Anita és Sz. Tamás házi őrizetét, míg J. Gábor ügyében pénteken hoz döntést - olvasható a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...

