"Aktív eutanázia" az egészségügyben
2009. szeptember 12. szombat 13:15

2006 óta a kormány - az általa meghirdetett "reformpolitika címszó alatt" - szétverte a kórházakat, megszűnt az orvosok és a betegek közötti bizalom, orvosok és szakdolgozók menekültek el az országból, "elindult a magyar egészségügy lepusztítása" - fejtette ki sajtótájékoztatóján Pesti Imre; hozzátéve: teljesen egyértelmű volt, hogy a kormányzat, az MSZP-SZDSZ-koalíció az egészségügyet "prédának és koncnak" tekintette.
A politikus azt mondta, az egészségügy "nem prioritás" a pénteken benyújtott jövő évi költségvetési tervezetben, amelynek az ágazatot érintő legfelháborítóbb része szerinte az, hogy a mentésből félmilliárdos forráskivonás várható. Így az egészségügyi költségvetésen belül a mentés szenvedi el az egyik legnagyobb veszteséget - jegyezte meg.
A fideszes országgyűlési képviselő szerint hazugság azt állítani, hogy a 2010-es költségvetésnek az egészségügy a nyertese lesz, hogy nem vonnak ki újabb forrásokat a területről.
Pesti Imre elmondta, hogy az Egészségügyi Alap 2009-ben 1433 milliárd forintra volt tervezve - évközben azonban elvontak belőle 30 milliárdot -, 2010-ben pedig 1412 milliárd forintra. "Egyértelműen mondhatjuk, hogy a 2009-es tervezet és a 2010-es tervezet között közel 20 milliárdos forráskivonás tapasztalható. (...) Reálértéken 1460 milliárdnak kellene lenni" - tette hozzá.
A gyógyító-megelőző kasszával kapcsolatban közölte: 714 milliárd forint volt 2009-ben, 2010-ben pedig 719-et terveznek. Igaz, hogy ez több ötmilliárddal - folytatta -, de 4 százalékos infláció mellett 743 milliárdnak kellene lennie, vagyis több mint 23 milliárdos veszteséget szenved el reálértéken az ágazat. A politikus szerint ugyanez vonatkozik az összevont járó- és fekvőbeteg-ellátásra.
Pesti Imre kifejtette: van két terület, amelyek esetében 2009-hez képest 2010-ben reálértéken és nominálértéken is egyértelmű a forráskivonás. Az egyik a már említett mentés. A másik pedig a köztestületek és társadalmi szervezetek - például rákszervezetek, kamarák - juttatásai, ahol 143 millió forintos támogatás helyett 45 millió várható, vagyis mintegy 100 millió forintot vonnak el ezen szervezetektől - mondta a fideszes szakpolitikus.
MTI - Fotó: atv.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...