Ágoston: "lehallgattak bennünket"
2010. szeptember 07. kedd 11:55
Közlése szerint körülbelül egy hónappal ezelőtt, a helyi vendéglő különtermében, nyolcszemközt beszélgettek, s nem tudja, ki vehette fel az elhangzottakat. A lap felidézi: a nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélgetnek a Fidesz-KDNP pártszövetség támogatását élvező önkormányzati képviselőjelöltek, illetve a polgármesteri mandátumért induló Németh Marica, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata segítené Aller Imre helyi polgármester "leváltását".
A felvételből az is kihallható, hogy ehhez fideszes politikusok segítségére is számítottak. A Fidesz hétfőn elhatárolódott a hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől - emlékeztet a napilap. "Egyszerűen lehallgattak bennünket. Vagy egy előre bekészített mobiltelefonnal, vagy egyéb hangrögzítő berendezéssel. Azt viszont szintén sajnálatosnak tartom, hogy politikai ellenfeleink a magánbeszélgetéseink kihallgatásával igyekeznek lejáratni bennünket" - mondta a lapnak Ágoston Tamás.
Az újság kérdésére, miszerint befolyásolja-e az eset a jelöltségüket, illetve, hogy miért nem fordultak egyszerre az Állami Számvevőszékhez, nem kívánt válaszolni.
A kónyi hangfelvétel szereplői közül Németh Marica polgármesterjelölt a Kisalföldnek nem kívánta kommentálni a történteket. Ágoston Tamással közösen írt közleményükben elismerték, arról beszélgettek, hogy a kónyi önkormányzatnál általuk észlelt törvénytelenségekre fel kell hívniuk a figyelmet. "Azt viszont már sajnáljuk, hogy így közelítettük meg a témát, de a szándékaink tiszták. Képviselőként azonban kötelességünk a közpénzek törvényes felhasználásának biztosítása, és szükség esetén a törvényességért felelős intézmények tájékoztatása. Erről a kötelességünkről a jövőben sem mondunk le" - írták.
A napilap felidézi, hogy Aller Imre polgármester és Molnár Csaba, az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke hétfőn sajtótájékoztatót tartott a településen. Molnár Csaba úgy fogalmazott: az elmúlt húsz évben is páratlan zsarolási kísérletről van szó, és a Fidesz gátlástalanságáról.
A Fidesz, szintén hétfőn, elhatárolódott a stop.hu portálon vasárnap megjelent hangfelvétel tartalmától, illetve szereplőitől. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke Budapesten tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Fidesz elutasítja ezt a magatartást, "szó se lehet arról, hogy bárki (...) befolyásolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálati menetrendjét".
Hozzátette: a felvételen hallható személyeket nem a Fidesz, hanem a kormánypárttal választási együttműködésben álló Összefogás Kónyért nevű szervezet jelölte az önkormányzati választásra, pártja azonban a fentiek miatt hivatalosan is megtiltja a Fidesz nevének, illetve logójának felhasználását a szervezetet számára. A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Gyopáros Alpár fideszes országgyűlési képviselő cáfolta, hogy az üggyel összefüggésben beszélgetett volna a felvételen hallható jelöltekkel.
Az Állami Számvevőszék csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve, és a saját ellenőrzési terve szerint végzi a munkáját - reagált a szervezet.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A magyar írásbelikkel kezdődnek...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Orbán Viktor: Magyarország nem enged...
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Gyalogos zarándoklatra hívja a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

