Áder: a klímacélok eléréséhez szükség van az atomenergiára
2019. november 12. kedd 18:50

Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését, az atomenergiáról pedig nem mondhatunk le - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, Pakson általános és középiskolásoknak tartott interaktív előadásán.
Az államfő "Klímaváltozás, vízválság, egészség. Merre tart a világ? Mit tegyünk?" című, paksi diákoknak szóló előadásában hangsúlyozta: ha azt akarjuk, hogy az életszínvonal ne változzon, akkor stabilan, kiszámíthatóan, ingadozás nélkül rendelkezésre álló energiára van szükség.
A köztársasági elnök a hazai helyzetről szólva elmondta: a domborzati viszonyok miatt víz nem áll rendelkezésre, így az atomenergiát csak fosszilis erőművekkel lehetne pótolni, de az a klímacélok elérését ellehetetlenítené. A klímaváltozás csökkentése érdekében nem mondhatunk le az atomenergiáról - húzta alá.
A köztársasági elnök arról is beszélt, hogy a Paksi Atomerőmű a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Európa egyik legbiztonságosabb erőműve, ami az ott dolgozók szakmai hozzáértésének köszönhető. A két új blokk a négy most üzemelő blokkot váltja majd fel - vázolta.
Áder János emlékeztetett, minden tudományos értekezés azt támasztja alá, hogy a párizsi klímacélok megvalósítása atomenergia nélkül nem lehetséges. A kormány - mint mondta - ezért döntött úgy, hogy bővíti az atomerőművi kapacitást és megtízszerezi a naperőművi kapacitást, amely így eléri a hétezer megawattot. Így 2030-ra a magyar energiatermelés 90 százaléka szén-dioxidmentes lesz.
A klímacélok elérése érdekében az államfő szavai szerint szükség van a geotermikus energia használatának növelésére, a szénerőművek bezárására, a közlekedés zöldítésére, ami egyebek között elektromos buszok rendszerbe állítását jelenti, valamint arra, hogy az energiaigényes iparágakban technológiaváltásra kerüljön sor, a mezőgazdaságban pedig új takarmányok bevezetésével csökkenjen a metánkibocsátás. Ugyanakkor az erdőterületet is tovább kell növelni - részletezte Áder János.
Képünkön: Áder János köztársasági elnök (j2) érkezik a paksi atomerőműhöz 2019. november 12-én. Körülötte Pekárik Géza vezérigazgató, Tóth Ferenc korábbi Tolna megyei kormánymegbízott és Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke (b-j).
MTI - Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- 11 milliárd forintnyi...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...