A tűzoltók tanácsai az adventi időszakra
2009. november 28. szombat 11:43
A Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője az MTI-nek nyilatkozva a gyertyagyújtással összefüggő tűzesetek megelőzésének fontosságát hangsúlyozta, figyelmeztetve arra, hogy a felügyelet nélkül, lánggal égő gyertyával díszített adventi koszorú irodában vagy lakásban könnyen tüzet okozhat.
Dobson Tibor annak kapcsán, hogy a keresztény hagyományok szerint most vasárnap gyújtják meg az adventi koszorú első gyertyáját, kiemelte: komoly tűz keletkezéséhez az is elegendő, ha valaki csak pár percre távozik a helyiségből, ezért arra kérik a lakosságot, hogy a téli időszakban fokozottan vigyázzanak a nyílt lángra, gyertyára, csillagszóróra, és soha ne hagyják azt felügyelet nélkül.
Mint mondta, a téli szünetben felügyelet nélkül hagyott, otthon tartózkodó gyerekek elől el kell zárni a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket, mert ellenkező esetben elképzelhető, hogy nem kellő körültekintéssel akarnak csillagszórót vagy gyertyát gyújtani, és ennek súlyos következményei lehetnek.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem félezren dolgozhatnak majd a...
- Várja új hallgatóit a Pécsi Püspöki...
- Napos, kora nyáriasan meleg napunk...
- 180 milliót csalt ke egy pécsi nő...
- Mohácsi, majd pécsi...
- Ha húsz percnél többet késik a busz...
- Péntekig lehet nevezni a Virágos...
- Amikor még a pécsi belvárosban is...
- A hűvös május miatt elhúzódik az idei...
- Hónapok óta nyoma veszett egy 44 éves...