A terrorelhárítók lezárták Orbán otthonának környékét
2013. július 04. csütörtök 16:16

Lezárta a Terrorelhárítási Központ (TEK) a kormányfő otthonának környékét - derül ki a szervezet honlapján csütörtök kora délután közzétett személy- és létesítménybiztonsági intézkedéséből.
A dokumentum szerint 16 órától a szükséges ideig, de legkésőbb augusztus 4-én éjfélig lezárják a Cinege út kijelölt részét. A lezárt terület a XII. kerület Kútvölgyi út és Cinege út kereszteződésétől a Béla király út és Cinege út kereszteződéséig terjed ki, beleértve a Csipke utca és Cinege út kereszteződésének lezárását is a Budapesti Német Általános Iskola és Gimnázium Csipke utcai kocsibejárójánál.
A döntés indoklása szerint a Cinege út 5-ben az intézkedés által érintett időszakban védett személy tartózkodik és figyelemmel a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása kiemelt feladat.
"Az elrendelt területzárás pontosan meghatározza a lezárt terület határait, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll" - tartalmazza a dokumentum.
Az intézkedésről szóló dokumentum nem sokkal azután került ki a TEK honlapjára, hogy a Kúria épülete előtt tüntetők Orbán Viktor házához indultak csütörtök délután, miután a Kúria érvényesnek ítélte a felperes devizahiteles szerződését.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...