A tárgyalás halasztását kifogásolja az LMP
2010. szeptember 30. csütörtök 21:30
Véleményük szerint az újabb halasztás a közérdekű adatok megismerése ügyében szokásos soron kívüli eljárás lefolytatását akadályozza - áll a közleményükben.
Az eset hátterét ismertetve kitérnek arra, hogy az LMP már 2009 óta szeretné megismerni a Magyar Villamos Művek szállodaügyletéről szóló belső vizsgálati jelentéseket, valamint a belső vizsgálatok költségeit, ám az állami cég üzleti titokra hivatkozva megtagadta azok nyilvánosságra hozatalát. Hozzáteszik, hogy a megtagadó nyilatkozat utal arra, hogy a közszolgáltató cég felügyelőbizottsága a vizsgálatot azzal zárta le, hogy egyes ügyleteknél felmerülhet büntető törvénykönyvi tényállások megsértésének gyanúja is.
A közleményben az LMP úgy fogalmaz, hogy a "milliárdos károkat okozó offshore- és szállodaügyekre vonatkozó vizsgálati jelentéseket és ezek költségét", valamint a Niker-Jadran szálloda-tranzakció dokumentációját az LMP peres úton kénytelen kikövetelni. Hozzáteszik, hogy a Fővárosi Bíróság azonban már a harmadik tárgyalási határnapot is elhalasztotta. A párt indokolatlannak tartja a halasztást, mert a bizonyítás lefolytatásához szükséges iratok rendelkezésre állnak.
Kijelentik, hogy az állampolgároknak joguk van tisztán látni a közpénzek sorsát érintő ügyekben, így jogukban áll tájékozódni minden olyan esetben, amikor kétségek merülnek fel a közvagyonnal való felelős gazdálkodást illetően.
A felperes LMP-t képviselő Schiffer András ezért levelében arra kéri a bíróságot, hogy mihamarabb tűzze ki az új tárgyalási határnapot.
A lapok 2009. június 29-én írtak arról, hogy Mrs. Istvan Kocsis a tulajdonosa a brit bejegyzésű, offshore hátterű Jadran Investments Limited cégnek, amely mintegy egymilliárd forintért adott bérbe egy horvátországi szállodát az MVM egyik leányvállalatának, de szerződésbontás után nem fizette vissza a bérleti díjat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon pörgött a Baranya bisztró,...
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Egy hónapja hiába keresnek egy 11...
- Buszokat, teherautókat ellenőriznek a...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

