"A szociknak jó a régi alkotmány"
2011. március 15. kedd 12:54

Rétvári Bence az MTI-nek hétfőn azt mondta, a szocialistáknak továbbra is megfelelő az az alaptörvény, amelynek eredeti mintáját még cirill betűkkel írták. Az MSZP szerint a több mint húsz éve megalkotott "ideiglenesség" társadalmunk aktuális problémáira is képes választ adni - tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
A KDNP alelnöke - utalva az új alaptörvény hétfői parlamenti benyújtására - azt hangsúlyozta: a kormánypárti frakciószövetség Magyarország jövőjéért dolgozik, e munkában azonban a szocialisták nem akarnak részt venni. A Házszabály minden frakciónak lehetőséget ad saját tervezet benyújtására, ennek ellenére csak a Fidesz-KDNP él ezzel a lehetőségével. A többi párt - bár választóik erre felhatalmazást adtak nekik - nem készítette el, és nem nyújtotta be saját javaslatát. Vajon mivel töltik idejüket az alkotmányozás helyett? - tette fel a kérdést.
Rétvári Bence kitért arra is, hogy a polgári kormány a családok pártján áll, határozott eszközökkel igyekszik támogatni a gyermekvállalást, s ennek jegyében január 1-jén egy olyan, a családokat támogató adórendszer lépett életbe, amely megoldást jelenthet Magyarország demográfiai problémáira. Az MSZP azonban elutasítja a népességcsökkenés megállítására irányuló törekvéseket is, mivel nem szavazták meg a családi típusú adórendszer bevezetését. A jövőbe mutató eszközök helyett az elmúlt idők eredménytelen eszközeihez ragaszkodtak ezen a téren is - mutatott rá a kormánypárti politikus.
Utalva az egészségügy nehéz helyzetére kiemelte: úgy tűnik nem csak a történelem ismétli önmagát, hanem az MSZP is, amely ismét egy múltbeli, már megbukott megoldással orvosolná a problémákat, s újból bevezetné a vizitdíjat. A szocialisták újból figyelmen kívül hagynák a magyar emberek érdekeit, és nem érdekli őket, hogy az állampolgárok elsöprő többsége egyszer már népszavazáson elutasította a vizitdíjat.
"Gyurcsány Ferenc szerint az MSZP-nek rendszerváltozásra van szüksége. Végre egy dolog, amiben egyetértünk. Szerintünk is. Már éppen ideje" - fogalmazott Rétvári Bence.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Befektetési trendek 2026-ra: mely...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...

