A szocik nem tudják, kik szórólapoztak a pesti iskolákban
2012. december 21. péntek 16:17
Az MSZP nem tudja, hogy kik osztogatták az általa szervezett fórumot népszerűsítő szórólapokat több fővárosi középiskolában és egyetemen - jelentette ki Török Zsolt szóvivő kérdésre válaszolva pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Magyar Nemzet pénteki számában írt arról: Hiller István és Szanyi Tibor szocialista politikusok fórumát népszerűsítő szórólapokat osztogattak több fővárosi középiskolában és egyetemen. A lap információi szerint a szórólapok 16 fővárosi gimnáziumba és 9 egyetemre jutottak el.
A fórumot december 18-ára hirdették meg, arra biztatva az esetleges résztvevőket, hogy fogalmazzák meg javaslataikat és ötleteiket. A lap által bemutatott papíron külön kiemelik a hallgatói önkormányzatokat, mint amelyek tagjaitól várják a javaslatokat.
Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteken hangsúlyozta: a lap által bemutatott szórólapok fénymásoltak, azokat bárki kitehette az iskolákban, az MSZP nem tudja, hogyan kerültek a szórólapok az intézményekbe.
A szocialista politikus megerősítette: a szórólapon szereplő fórumot valóban megtartották az MSZP székházában, azon csaknem száz fiatal vett részt.
Hangsúlyozta: ha a kormány korábban tartott volna hasonló "nyílt konzultációkat", akkor talán el lehetett volna kerülni az elmúlt két hét tüntetéseit.
Kiemelte: az MSZP tiszteletben tartja a diákok kérését, hogy a politikai pártok maradjanak távol a tüntetésektől, de álláspontjuk szerint jelenleg politikai vita folyik a felsőoktatás átalakításáról. Ezt politikusok folytatják, és mint minden pártnak, az MSZP-nek is van álláspontja a kérdésben.
Török Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig nem lehet kapni a jövő évi felsőoktatási felvételi tájékoztatókat, holott 2011-ben már november elején elkészültek a tavalyi kiadványok.
Szerinte a kormány intézkedéseinek hatására két lehetőségük van a magyar fiataloknak: vagy "a koldusbot", ha itthon maradnak és nem tudnak elhelyezkedni a magas arányú munkanélküliség miatt, vagy a "vándorbot", hogy ha úgy döntenek, hogy külföldre utaznak tanulni vagy munkát vállalni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- A robogók és a rollerek többségére...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...

