A szakszervezetek úgy vélik, kiszolgáltatottak a munkavállalók
2016. május 01. vasárnap 18:05

Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni - hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán, a Városligetben vasárnap.
A rendezvény a szakszervezetek "követelési piramisának" felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét.
Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.
Kordás László, a MASZSZ elnöke az MTI kérdésére elmondta: az öt szakszervezeti konföderáció azért ünnepli idén közösen a majálist, mert mindannyian felismerték, hogy széles körű együttműködésre van szükség a munkavállalók érdekvédelme hatékonyságának növelése érdekében.
A jövőben a "követelési piramisban" felsorakoztatott igényeket a szakszervezeti konföderációk közösen képviselik majd - tette hozzá.
A MASZSZ elnöke kiemelte a szakszervezet által kidolgozott hármas követelést: "Adj több bért, hogy élhessünk! Adj több bért, hogy dolgozhassunk! Adj több bért, hogy ne kelljen elhagyni a hazánkat!"
Czövek János, a Liga elnöki jogokat gyakorló társelnöke az MTI-nek elmondta: a szervezet a továbbiakban is fontosnak tartja a korengedményes és a korkedvezményes nyugdíj és a sztrájkjog helyzetének rendezését.
Képünkön: Czövek János, a Liga Szakszervezetek társelnöke, Kuti László, az ÉSZT elnöke és Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke (balról-jobbra) a szakszervezetek "követelési piramisa" mellett a Városligetben.
MTI - Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

