A román elnök ismét a székely autonómiát ekézte
2020. május 04. hétfő 17:45

Klaus Johannis román elnök hétfői televíziós beszédében ismét megvádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy olyan törvénytervezeteket támogat, amelyek a Székelyföld autonómiájához vezetnek.
Az államfő erről hétfőn kora délután beszélt egy televíziós nyilatkozatban, amelynek központi témája a koronavírus-járvány elleni küzdelem volt. Megjegyezte: a múlt heti fellépése nyomán a parlamentben a legnagyobb erőt képviselő PSD a felsőházban gyorsan megbuktatta Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezetét.
Hozzátette azonban, hogy a szociáldemokraták a szenátus szakbizottságaiban támogatták a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kezdeményezését egy „párhuzamos közigazgatási törvénykönyv" létrehozására, „mely kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein". Klaus Johannis szerint az efféle törvények „Székelyföld autonómiájához vezetnek".
Az elnök kijelentette: nincs semmi baja a magyar nemzetiségű személyekkel. Sok magyart ismer, sokakkal dolgozott vagy dolgozik most is együtt, tiszteli őket. Többségüket jóravaló, szorgalmas embernek tartja, aki végzi a dolgát.
Közölte, hogy a politikusokkal van baja, elsősorban a szociáldemokratákkal, akik olyan törvényalkotásba kezdtek, amely „az erdélyiek által Székelyföldnek nevezett régió" autonómiáját segíti elő. Az elnök többször is úgy fogalmazott, hogy „ez mindennek a teteje".
„Mit gondolnak, mit ír elő például ez az RMDSZ által benyújtott közigazgatási törvénykönyv? Kötelezővé teszi a magyar nyelvet Erdély egyes területein. Erre már a PSD nem mondhatja azt, hogy nem tudta. Ez a tervezet ugyanis túljutott a szenátus bizottságain, ahol a PSD politikusai megszavazták. Persze most, miután nyilvánosan bemutattam, hogy mire megy ki a játék, a PSD megint megtalálja a módját, hogy a törvény ellen szavazzon. De ne tegyünk úgy, mintha nem látnánk, hogy a PSD egyértelműen abban a helyzetben van, amikor olyan törvényeket, közigazgatási szabályokat akar elfogadtatni, amelyek Székelyföld autonómiájához vezetnek
. Ez pedig nyilvánvalóan alkotmányellenes, és nem fogom tűrni ilyen törvények megjelenését" - fogalmazott az elnök.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tavaly októberben nyújtott be egy olyan törvénytervezetet, amely kisebbségi fejezetében elsősorban azokat az anyanyelvhasználati jogokat foglalja össze, amelyeket a román parlament a közigazgatási törvénykönyv részeiként 2018-ban már elfogadott, de a törvénykönyv egésze nem állta ki az alkotmányossági próbát.
A tervezet benyújtását azért látta szükségesnek, mert a Dancila-kormány az alkotmánybírósági elutasítás után tavaly sürgősségi kormányrendelettel léptette életbe a közigazgatási törvénykönyvet, de ebből már kihagyta a kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó részeket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...