A rendőrség vitte el az otthonszülők vezetőjét
2010. október 05. kedd 20:07
Az MTI információja szerint a Gaál József utcai úgynevezett születésház előtt az újszülött édesapja intett le egy mentőautót azzal, hogy a csecsemő meghalt, most próbálják az épületben életre kelteni.
Az MTI a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is kereste az ügyben.
Közleményükben azt írják: a BRFK-ra kedden érkezett a bejelentés, miszerint a XII. kerületben, az Alma utca egyik házában feltehetően egy otthon végzett szülés során, a megszületett kisbabát újra kellett éleszteni. Az újszülött gyermeket és az édesanyját is kórházba szállították - írták.
Az ügy körülményeinek tisztázása jelenleg is folyamatban van. Az előállítással kapcsolatban nem nyilatkozott a rendőrség.
A csecsemőt a mentők újraélesztették, majd édesanyjával együtt kórházba szállították. Az MTI úgy tudja, hogy a kórházban műtéti beavatkozásra volt szükség.
Geréb Ágnest és a szülés levezetésében közreműködő három társát a XII. kerületi rendőrkapitányságon előállították.
Korábban Geréb Ágnest, az otthonszülés pártolóját az ügyészség foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetés vétségével és más bűntényekkel vádolta meg. Nyáron a Fővárosi Bíróságon zajló per elsőfokú tárgyalásán két orvos szakértő azt mondta, hogy a munkájából felfüggesztett szülész-nőgyógyász szakorvos foglalkozási szabályszegést követett el, amikor még régebben egy szülés levezetésekor nem biztosította az újszülött újraélesztéséhez szükséges eszközöket.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késve indul Pécsre a fővárosból egy...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

