A mozgássérült igazolványokkal való visszaélésről
2008. június 07. szombat 08:54
Az Új rend és szabadság program kormánybiztosa azután beszélt erről, hogy együttműködési megállapodást írt alá Gyimesi Endre zalaegerszegi polgármesterrel, Kiss Csabával, az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnökével, Kámán János zalaegerszegi rendőrkapitánnyal és a városi polgárőrség vezetőjével, Donáczi Dezsővel a közbiztonság és a közlekedésbiztonság érdekében való közreműködésről.
Az MTI kérdésére elmondta: napokon belül a kormány elé kerül az a jogszabály-módosítási javaslat, amely új alapokra helyezi a rokkantsági igazolványok kiadását.
Arra is keresik a választ, hogyan lehet megszüntetni a szlovák rendszámok elterjedt használatát a Magyarországon futó autóknál, illetve miként állítható meg az egyre terjedő szokás, hogy első rendszám nélkül közlekednek gépjárművek az utakon.
Kondorosi Ferenc úgy fogalmazott: mindezekre azért fontos megoldást találni, mert visszaélésekre adnak lehetőséget.
Szlovák rendszámot többnyire azért használnak magyarországi autótulajdonosok, hogy elkerüljék a regisztrációs adó megfizetését és az esetleges szabálysértéseknél kibúvót találjanak a felelősségre vonás alól. Szintén a büntetések elkerülése miatt veszik le egyre többen szándékosan autójuk első rendszámát, nehezebb azonosíthatóságot remélve.
A kormánybiztos a zalai megyeszékhelyen részt vett a biztonságos közlekedés fontosságának tudatosítása, a közlekedési szabályok megismertetése és betartásának szorgalmazása kapcsán indított országos roadshow újabb állomásán.
"Mindenki a jogtól várja a megoldást, de a jog csak akkor tud megoldást adni, ha jogkövető magatartással találkozik", a közgondolkodás erősítése is rendkívül fontos, ezt szolgálta az országos körút - közölte Kondorosi Ferenc.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...