A mozdonyvezetők is tüntetnek - a buszosok besegítenek
2011. június 09. csütörtök 12:24

A budapesti Nyugati térről elindult a mozdonyvezetőkből, BKV-, valamint Volán-dolgozókból álló demonstráló tömeg a parlament felé, ahol a korkedvezményes és korengedményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakoznak.
A szervezők több mint ezer tiltakozóra számítanak.
Transzparenseiken - többi között - szociális párbeszédet, tárgyalást sürgetnek a kormánnyal.
A Mozdonyvezetők Szakszervezete által szervezett akcióhoz csatlakoztak a BKV és a Volán-társaságok járművezetőit tömörítő szakszervezetek is, illetve részt vesznek a tüntetésen a vasutas társszakszervezetek képviselői is.
A munkavállalói érdekképviselet szerint a hatvan év körüli mozdonyvezetőknek alig van esélyük megfelelni az egyre szigorodó pályaalkalmassági követelményeknek, a tervezett intézkedés pedig súlyosan fenyegeti az egzisztenciájukat.
A megmozdulást szervezők közölték, hogy a Kossuth téren a tiltakozó beszédek után petíciót és mozdonyvezetők munkáját bemutató filmet juttatnak el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, illetve az országgyűlési képviselőknek.
Képünkön: tüntetők a Nyugati téren.
Forrás: MTI - Fotó: Földi Imre
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...

