A misszióknak gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban
2017. október 22. vasárnap 10:30

A missziókért és a hithirdetőkért imádkoznak vasárnap világszerte a katolikus templomokban, így Magyarországon is, és a perselypénzt az evangelizáció javára fordítják - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtószolgálata az MTI-vel.
Azt írták: a világ számos országában tevékenykedő misszionáriusok célja Krisztus tanításának továbbadása az egész földkerekségen.
A katolikus egyház 1926 óta minden évben október harmadik vasárnapján tartja a világmisszió napját.
Ferenc pápa az ez évi világnapra megfogalmazott üzenetében úgy fogalmaz: "az egyház természetét tekintve missziós, ha nem volna az, már nem lenne Krisztus egyháza, hanem csak egy a sok egyesület közül, amely csakhamar teljesítené célját és meg is szűnne".
"Az egyház missziója tehát nem egy vallási ideológia terjesztése", azon "keresztül mindig Jézus Krisztus az, aki evangelizál és cselekszik" - tette hozzá.
Ferenc pápa kitér arra is: "a világnak égető szüksége van Jézus Krisztus Evangéliumára. Ő az egyház révén folytatja küldetését: irgalmas szamaritánusként begyógyítja az emberiség vérző sebeit, jó pásztorként fáradhatatlanul felkutatja a kanyargós és céltalan utakon tévelygőket".
"A misszió azt hirdeti az egyháznak, hogy nem önmagáért való cél, hanem Isten országának alázatos eszköze és közvetítője. A pusztán önmagával foglalkozó egyház, amely a földi sikerekben tetszeleg, nem Krisztus egyháza, nem az ő megfeszített és megdicsőült teste" - olvasható a katolikus egyházfő üzenetében.
MTI - Fotó: Pixabay
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...