A magyarok harmada visszatér korábbi nyaralóhelyére
2016. augusztus 02. kedd 16:57

A magyarok harmada több alkalommal is visszatér ugyanarra a településre nyaralásai alkalmával, és minden ötödik ember ugyanoda foglal szállást, ahol egyszer már elégedett volt a kiszolgálással - derült ki a Szallas.hu legfrissebb, az Év Szállása versenyhez készített statisztikáiból.
Az MTI-nek kedden elküldött közlemény szerint a Google turisztikai statisztikái azt mutatják, hogy Budapest, Siófok és Hajdúszoboszló a top 3 város, ahova a legszívesebben térnek vissza a turisták utazásaik alkalmával. A vendégházak és az apartmanok körében a legmagasabb a visszatérők aránya.
A vendégértékelések fontosságát és hitelességét mutatja, hogy a visszajáró nyaralók aránya is magasabb a vélemények alapján kiemelkedően teljesítő szálláshelyeken - mondta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője a közlemény szerint.
Szintén meghatározó az úti cél kiválasztásakor a szálláshely elhelyezkedése és neve, ezt 65 százalék, illetve 20 százalék sorolta a fontos szempontok közé. Online foglaláskor pedig döntő szempont az ár és a korábbi látogatók személyes véleménye, 51 illetve 28 százalék szerint.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...

