"A magyarok fele egyetért a Gárda feloszlatásával"
2009. július 09. csütörtök 08:36
A szervezet működésének véget vető, jogerős döntéssel kapcsolatban megosztott a közvélemény. Tíz emberből öten értenek egyet a bíróság ítéletével, körülbelül négyen utasítják el. A legkevésbé a Jobbiknak is jelentős számú szavazót adó fiatal felnőttek, valamint a Fidesz-szavazók fogadják el az ítélőtábla döntését (41 és 38 százalék) - olvasható a csütörtöki Népszabadságban.
Néhány nappal a bíróság döntése után a népesség túlnyomó része hallott róla, hogy feloszlatták a Magyar Gárdát (82 százalék), illetve hogy a gárda és az őrizetbe vett Budaházy György mellett szerveztek tüntetést szombatra (75 százalék) - tette hozzá a napilap.
A felmérés szerint a megkérdezettek több mint harmada túl keménynek tartotta a rendőri fellépést a szombati tüntetésen, a budapestieknek azonban fele mondta azt, hogy kemény volt a rendőri szigor.
A Medián július 7-én készítette országos felmérését ezer ember telefonos megkérdezésével - olvasható a Népszabadságban.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...