A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének álláspontja

2008. december 24. szerda 10:32

A Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége (MSzBSz) a fokozott borellenőrzési tevékenység első jelentős eredményének tekinti az egyik internetes portálon megjelent hírt: http://index.hu/gazdasag/magyar/brzr081222/.

A korábbi 8 Ft/liter jövedéki adó helyett, mértékében azonos "forgalomba-hozatali járulékot" fizetnek már több mint egy éve a magyar bortermelők. Ennek az összegnek 40 %-a a borminőség ellenőrzésére kerül felhasználásra. Az éves szinten várhatóan kb: 500-600 millió Ft-ot a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatósága (a korábbi Országos Borminősítő Intézet, OBI) műszerfejlesztésre, a felügyelői hálózat létszámának és a helyszíni vizsgálatok számának növelésére kezdte el felhasználni. Vélhetően ez tette lehetővé az eset alapos kivizsgálását és a határozott lépést, az üzem bezárását.

Az árérzékeny magyar fogyasztó, az élelmiszerkereskedelmi láncok árleszorító hatása és az erős forint miatt olcsóvá vált borimport - a korábbi választékbővítő jellegből - a belpiac 10 %-ára növekedett. Jellegzetes példája ennek a 499 Ft/0,75 literes palack édes vörösbor esetében az "egyet fizet, kettőt kap" típusú akciós árak. A borpiaci zavarok egy részéért a borász kollégák többsége az olcsó, az EU államokból származó hordós borok magyarként való értékesítését tartották felelősnek. Ez a gyanú látszik most beigazolódni a több vizsgált üzem közül egy esetben.

Az ellenőrzési rendszer szigorításának hatása, éppen úgy fokozatosan, késleltetéssel jelentkezik, mint a termelői befizetések marketingre szánt részéé. Reméljük a hatóságok nem csupán az ilyen kirívó eseteket hozzák nyilvánosságra, hanem honlapjukon a kisebb jelentőségű, "fogyasztóvédelmi birságra" okot adó ügyek is megismerhetőek lesznek.

Ez egyaránt szolgálja a tisztességes magyar minőségi-, asztali-bor termelők érdekeit, és azt a célt, hogy a tudatos borfogyasztó bátran válassza az eredet és minőség szempontjából garantált a magyar borokat. Így a tisztuló verseny mellett az ár-érték szempontjából is növekedhet a magyar borok iránti bizalom, valamennyi árkategóriában.


Müller István
ügyvezető igazgató
MSzBSz