A Magyar Suzuki Zrt. nem tervezi a túlórák számának növelését
2019. február 19. kedd 08:30

A Magyar Suzuki Zrt. nem tervezi a túlórák számának növelését az esztergomi gyárban; a cég kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a rendelésállomány alapján a már évek óta érvényben lévő 250 órás éves túlórakeretet sem használják ki.
Ruska Viktória ezt hétfőn arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy délután ellenzéki parlamenti képviselők demonstrációt szerveztek a cég esztergomi gyára előtt.
Céljuk - jelezték -, hogy megpróbálják rábeszélni a cég vezetőit, ne alkalmazzák a munka törvénykönyvének decemberben elfogadott módosításait, a 400 óra túlórát lehetővé tévő "rabszolgatörvényt". Tóth Bertalan (MSZP) megfogalmazása szerint a cég nemcsak a túlórák számát akarja megemelni, hanem "sárba tiporja" a jogszabályokat is.
Ruska Viktória kiemelte: a termelés a gyárban stabil létszámú munkaerő-állománnyal zajlik, így biztosított a 140-nél is több országban a hazai és európai piacokról érkező megrendelések kiszolgálása.
Kitért arra, hogy az idei béremelésről az egyeztetések folyamatban vannak, csakúgy, mint a dolgozók általános elégedettségéhez hozzájáruló juttatási csomag egyéb elemeiről.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...