A kormány szerint igen, az MSZP szerint nem
2010. november 06. szombat 19:10
A kormány átrendezi az országot, úgy, ahogy azt "mi nem akarjuk", és amihez az emberek sem adtak felhatalmazást - mondta Kiss Péter a fővárosban az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának országos értekezletének kezdete előtt.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kiss Péter szavaira közleményében úgy reagált: az emberek áprilisban és októberben is változást akartak, teljesen mást, mint amit a szocialisták csináltak az elmúlt nyolc évben. A miniszterelnök szóvivője szerint "az emberek felhatalmazást adtak a gazdaság talpra állítására, a munkahelyteremtésre, az adócsökkentésre, a pofátlan végkielégítések megadóztatására, a nyugdíjak megvédésére. Vagyis mindarra, amit a Gyurcsány-korszak nem tudott és nem akart megoldani".
Az MSZP erre válaszul arra hívta fel a Fidesz figyelmét, hogy az emberek arra adtak felhatalmazást a kormánynak, hogy a válságból kivezető úton haladjon tovább, hogy jobb legyen az élet. Ezt ígérte a Fidesz a kampányban, és ez az, amitől nap mint nap egyre eltávolodik ő is, meg a nemzet is - írták közleményükben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...

