A jövő évi költségvetést kezdik tárgyalni a képviselők

2019. június 16. vasárnap 12:36

A jövő évi költségvetést kezdik tárgyalni a képviselők

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel folytatja munkáját. A képviselők szerdától péntekig, összesen akár több mint 30 órában tárgyalhatják a kormány 2020-ra szóló költségvetési javaslatát. 

 

A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi indítványa szerint az ülés a szokásoknak megfelelően hétfőn 13 órakor kezdődik, ezt az interpellációs blokk követi.
A parlament kedden dönthet a 2020-as esztendő nemzeti összetartozás évének nyilvánításáról, majd a kabinet a jövő évi adócsomagjáról tart általános vitát.

A 2020-as büdzsé tárgyalása szerdán kezdődik a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökének felszólalása követ 30-30 perces időkeretben.

A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre szerdától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.

A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály kiemelte, jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.

A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.

A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve.

MTI