A Jobbik szerint Tom Lantos volt az adatgyűjtő
2010. december 03. péntek 17:54
Pörzse Sándor közölte: "most hogy megfigyelték", talán már Németh Zsolt külügyi államtitkár sem támogatja az amerikai politikusról elnevezett intézet megalapítását.
Úgy fogalmazott: "nyilvánvaló, hogy amíg élt, az amerikai diplomáciát Tom Lantos irányította, legalábbis Magyarország felé". E vélekedését pedig összefüggésbe hozta azzal, hogy a hírek szerint az amerikai külügyminisztérium terjedelmes listát kért Magyarországról, a többi között ellenzéki politikusok adatairól.
A WikiLeaks brit médiapartnere, a The Guardian az oknyomozó portál által kiszivárogtatott bizalmas diplomáciai iratokra hivatkozva péntek hajnalban közölte: a Magyarországon dolgozó amerikai diplomatáktól adatokat kértek "jelenlegi és majdani vezetőkről, tanácsadókról", ellenzéki és szélsőséges csoportokról. Külön említi a leirat ebben az összefüggésben a Magyar Gárdát.
A terjedelmes listában az elküldendő információk között szerepelnek hivatali, szervezeti titulusok, nevek, beosztások, és telefonszámok; kitér a felsorolás a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel, valamint a jövő évi EU-elnökséggel és az euróövezettel kapcsolatos politikára, tervekre és erőfeszítésekre is.
A The Guardian a Magyarországgal kapcsolatos diplomáciai üzenetet nyers formában tette közzé. Az anyag - amelynek végén a Clinton név szerepel - 2009. júniusi keltezésű.
Tom Lantos magyar származású amerikai demokrata politikus 1981-től haláláig, 2008-ig volt az amerikai képviselőház tagja, 2007. januárjától a külügyi bizottság elnöke. Schmitt Pál államfő a szeptemberi ENSZ-közgyűlés általános vitájában ismertette, hogy Magyarország úgy döntött: megalapítja a Tom Lantos Intézetet, egy olyan nemzetközi központot, amelynek célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

