A java még csak most jön: erre számíthatunk szerdán

2021. április 13. kedd 19:30

A java még csak most jön: erre számíthatunk szerdán

Jellemzően borult lesz az ég, csak szerdán délután a nyugati, délnyugati megyékben szakadozhat fel a felhőzet. Országos, ismétlődő csapadék várható szerda reggelig, kiadós mennyiségre számíthatunk. 

 

Kedden nyugat felől előbb a Dunántúlon, majd estétől már keletebbre is egyre nagyobb területen havas eső, hó is valószínű az eső mellett.

Síkvidéken átmeneti vékony hóréteg kialakulhat, a hegyekben több, akár 10-20 centiméter vizes, tapadó hó is összegyűlhet.

Szerdán a Dunántúlon a déli órákra, az ország középső sávjában délutánra szűnik meg a vegyes halmazállapotú csapadék, ezt követően arrafelé csak néhány zápor lehet. Az ország keleti harmadán azonban szerda estig továbbra is ismétlődően valószínű eső, havas eső, hó, de már kisebb mennyiségben.

Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és északkeleten napközben nagy területen viharos lökések kísérik, éjszakára csak kissé mérséklődik a légmozgás.

A legalacsonyabb hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 és 9 fok között valószínű, a Dunántúlon a magasabb értékekkel.

MTI