A fürdők pünkösdi nyitása a reális és biztonságos a fürdőszövetség szerint
2020. május 04. hétfő 15:22

A Magyar Fürdőszövetség arra kéri a magyarországi fürdők üzemeltetőit, hogy higgadtan értelmezzék a kijárási korlátozás hétfőn életbe léptetett enyhítését, és várják meg a kormányzati részletszabályokat a létesítmények felelős megnyitásához. A vendégektől is türelmet kérnek, mert két-három hétre is szükség lehet a biztonságos működés előkészítéséhez.
A szervezet hétfői, MTI-nek küldött közleményében kiemeli, hogy a nyitást jogilag és szakmailag is többféleképpen lehet értelmezni. A fürdőszövetség ezért már kezdeményezte a Nemzeti Népegészségügyi Központnál és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál a megjelent rendelet pontosítását, a nyitás feltételeire vonatkozó részletszabályok gyors közzétételét.
Kiemelték, hogy a legtöbb fürdő eleve úgy tervezte a tavaszi felkészülési és karbantartási munkálatait, hogy május végén, pünkösdkor nyit majd újra. A fürdők szinte mindegyike kényszerű üzemszünetet tart, a biztonságos és felelősségteljes működéshez jellemzően két-három hétre is szükség van. Mivel a jelenleg belátható időszakban még nem várható tipikus strandidő, a strandok tömeges nyitásának kérdése még pár napig biztosan nem is lesz aktuális - közölték.
A közleményben arra kérnek minden magyar fürdővendéget, hogy idei nyaralását tervezze Magyarország fürdővárosainak egyikébe, ezzel jelentősen segíthetik a 18 ezer munkahelyet biztosító magyar fürdőszektor talpraállását is.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Megrendelték az első száz repülőgépet...
- Elvonulnak a felhők, napsütéses órák...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Átadták az Ifjúság úti campus...
- Már fél éve hiába keresnek egy...
- Októberre befejeződik a Pécsi...