A fogyasztóvédelemhez lehet fordulni távhűtés-panasszal
2016. július 19. kedd 11:17

A távhűtés mérésével, elszámolásával, a díjfizetéssel, a számlázással és a végső felhasználók tájékoztatásával kapcsolatos jogsértés ügyében az illetékes megyei, fővárosi fogyasztóvédelmi hatóságokhoz lehet fordulni július 1-jétől.
Az új jogi szabályozásra a fogyasztóvédelmi civil szervezet, a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) közleményben hívta fel a figyelmet kedden.
Közleményében a civil szervezet emlékeztet arra, hogy 2016. július 1-jén lépett hatályba az energiahatékonyságról szóló törvény módosítása, ebben új hatásköri szabályokat vezettek be a távhűtéses közszolgáltatással kapcsolatosan.
Eszerint a fogyasztóvédelmi hatóság jár el, ha a távhűtést végző szolgáltató megsérti a méréssel, az elszámolással, a díjfizetéssel, a számlázással és a végső felhasználók tájékoztatásával kapcsolatos rendelkezéseket.
A civil szervezet hangsúlyozza: a fogyasztóvédelmi hatóság eljárására a fogyasztóvédelemről szóló törvényt kell alkalmazni, ebben fogyasztónak minősül a végső felhasználó, ha nem természetes személy is.
A végső felhasználó csak akkor kezdeményezheti a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását, ha igazolja, hogy eredménytelenül fordult panaszával a távhűtési szolgáltatóhoz - hívja fel a FEOSZ közleményében a figyelmet.
A távhűtés jelentős mértékben szerepet vállalhat a teljes épületekre kiterjedő klimatizálás környezetbarát módon történő megvalósításában, a távhűtés központosított rendszerének köszönhetően nincsen szükség a város képét romboló kívül rögzített klímadobozokra - írja közleményében a FEOSZ.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...

