A Fidesz támogatja a fővárosi cégek átvilágítását
2009. szeptember 13. vasárnap 20:29
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője közleményében azt írta: az MSZP és az SZDSZ több milliárdot költött a fővárosban és állami cégeknél is horribilis összegű végkielégítésekre, "BKV-t csináltak az egész országból". "Most, hogy a sajtó és az ellenzék lebuktatta őket, a szocialisták úgy tesznek, mintha éppen ők harcolnának a - saját maguk által kifizetett - végkielégítések ellen" - írta Szijjártó Péter, aki megjegyezte: "ennyire azért nem kellene hülyének nézni az embereket!"
Emlékeztetett rá: szombaton újabb milliárdos végkielégítési listára derült fény a BKV-nél, ami szerinte egyértelmű bizonyíték arra, hogy "a BKV a szocialisták kifizetőhelyévé vált".
Burány Sándor, az MSZP budapesti szervezetének elnöke és Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt javasolta, hogy 2003-ig visszamenőleg minden fővárosi cég és intézmény menedzsmenttel kapcsolatos munka- és tanácsadói szerződéseit világítsák át.
A szocialista politikusok közölték, ehhez az ellenék bevonásával egy paritásos munkabizottság felállítását kezdeményezik a közgyűlés két nagy frakciója vezetőjének irányításával, az eredményeket 90 napon belül a Fővárosi Közgyűlés elé terjesztenék. A szocialisták szerint ki kell derülnie, hogy ki gazdálkodott pazarlóan, és ki tartotta be a jogszabályokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...