A dupla normatívát, az adományokat felvették – most bezárnak
2010. november 09. kedd 10:54
Az otthonban ötvenöt gondozásra szoruló idős ember él, közülük többen jelentős pénzadománnyal támogatták az egyházat.
Bóka Koppány András, az intézmény koordinátora megerősítette a bezárás tényét, de azt mondta: senki nem kerül rosszabb körülmények közé. Közölte: fél év áll rendelkezésükre, hogy a lakóknak megfelelő, általuk is elfogadott elhelyezést találjanak.
A Somogy megyei lap felidézte, hogy a gálosfai otthon a helyhatósági választáskor "híresült el, amikor a választók manipulálásával vádoltak meg egy lakót". Emiatt meg kellett ismételni a szavazást, amelyen a korábbi polgármestert, Tóth Józsefet újraválasztották, holott előzőleg az otthon lakói által támogatott jelölt nyert.
Tóth József a lap megkeresésére a hirtelen bezárás okaként azt valószínűsítette: a megismételt választás után "nem sikerült a nagy gazdasági összeborulás az önkormányzat és az otthon fenntartója között" az ingatlan bővítését illetően. Ez viszont kellett volna ahhoz, hogy még több idős embert helyezzenek el - mondta a polgármester, magyarázatként hozzátéve: mivel egyház a fenntartó, kétszeres állami normatívát kap a lakók után.
Kovács Annamária, a kisegyház elnöke a lap e-mailben feltett kérdéseire azt válaszolta: olyan mértékben eluralkodott az ellenszenv irántuk a polgármester és követői részéről, hogy a választás megnyerése érdekében súlyosan meghurcolták az otthon becsületét. Nemtelen támadásokba ütköztek, ami nem teszi lehetővé a hosszú távú felelős és kiegyensúlyozott működtetést - írta. Közölte: az otthon fenntartója és vezetősége is tisztában van a döntés felelősségével, ezért megfeszített munkával dolgoznak azon, hogy minden lakónak megtalálják a legjobb megoldást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Éjjel hosszabb szünet jön a...
- A pécsi varjak köszönik, jól vannak:...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Kamionnal ütközött egy személyautó...
- Összeütközött két autó Pécsett, egy...
- Nyomtalanul eltűnt egy 34 éves pécsi...
- Élettársa kislányát molesztálta egy...
- Nem indul eljárás a megtiltott gyűlés...
- Ismét heves zivatarok csaphatnak le...