A DK rezsicsökkentés helyett energiatakarékosságot ajánl
2013. július 02. kedd 14:31
A Demokratikus Koalíció szerint új adók többet visznek majd el egy átlagos magyar családtól, mint amit a rezsicsökkentéssel megtakaríthatnak.
Molnár Csaba független országgyűlési képviselő a parlament múlt csütörtöki döntésére utalt, amelyik szerint az eddigi 6000 forintos felső korlát eltörlésével 6 ezrelékre nő a készpénzfelvétel pénzügyi tranzakciós illetéke, míg az átutalásoknál 2-ről 3 ezrelékre emelkedik az illeték, a 6000 forintos korlát megtartásával. Emellett hatszázalékos egészségügyi hozzájárulás hatálya alá esnek a kamatjövedelmek is.
A Demokratikus Koalíció politikusa úgy számolt, hogy egy átlagosan kereső család éves szinten körülbelül három-négyezer ezer forinttal fizet kevesebb rezsit, miközben 13-15 ezer forint vesznek el tőlük az új adók. Hozzátette, senki nem tudja, hogy költsön vagy megtakarítson, mert mindkettő után adózni kell.
A DK 2014-től, a kormánykoalíció tagjaként, rezsicsökkentés helyett energiatakarékossági és új típusú, energiákat felhasználó programokat indítana, uniós források bevonásával, az "állampolgárok számára szinte ingyen" - jelentette ki. Az értelmetlen adókat pedig eltörlik - mondta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Véméndi férfi rabolt párjával az...
- A rendszeres HIV-szűrés életeket...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Pécsi arcok (10.): Gráf Csilla...
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...