A délkeleti szél időnként megerősödik
2009. december 02. szerda 07:17
Várható időjárás az ország területén szerda estig:
Szerdán eleinte erősen felhős lesz az ég, majd a Dunántúlon felszakadozik a felhőzet, esőre, záporra már csak keleten kell számítani. Eleinte a délkeleti szél időnként megerősödik, a Dél-Alföldön viharos széllökések is lehetnek, majd kezdetben nyugaton, szerdán már másutt is északnyugatira fordul a szél.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 7 és 11 fok között alakul.
Az időjárási helyzet Európában:
A Skandináv-félsziget északi részétől Közép-Európán át egészen az Appennini-félszigetig hullámzó frontrendszer húzódik. Hatására az említett térségben többnyire erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé esik az eső, záporeső.
Szintén felhős, párás az idő a keleti tájakon, de arrafelé számottevő csapadék nem fordul elő. Ugyanakkor szárazföldünk nyugati, valamint délkeleti területén a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, esőről nem érkezik jelentés. A legmagasabb nappali hőmérséklet kontinensünk északi felén többnyire 2, 9 fok között alakul, de a Skandináv-félsziget északi részén már napközben is fagy.
Enyhébb az idő a déli tájakon és a Kárpát-medencében, ahol a kora délutáni órákra 11, 18 fok közé melegszik fel a levegő. Szerda estig nyugat felől eleinte még nedves, majd kissé szárazabb és hidegebb levegő áramlik, fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vajon a májussal a szokatlanul hűvös...
- Késő este pótlóbuszok járnak Mohács...
- Böde az élvonal történetétnek...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Helyszínelés miatt állt le reggel a...
- Gázolt a vonat, késtek a járatok a...
- Repültek a kukák, dőltek a leanderek...
- Több mint ezer tartalékos tett esküt,...
- Kötelező lehet a boltokban legelább...
- Ezer új autóbusszal bővítik a Volán...