"A családi csődvédelem az utolsó szalmaszál"
2015. október 05. hétfő 16:04
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az elmúlt évek több kormányzati intézkedése és az általuk javasolt családi csődvédelem azt az utolsó szalmaszálat jelenti, amelybe a kilakoltatás réme által fenyegetett családok kapaszkodhatnak.
A kisebbik kormánypárt a lakhatás világnapján az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott: Magyarországon az utóbbi évtizedekben az egyik legsúlyosabb társadalmi feszültség forrása éppen az, hogy a lakhatás veszélybe került, a korábbi baloldali kormányok rossz hitelpolitikája miatt súlyosan eladósodtak a családok; ez nemcsak anyagilag, de az emberi kapcsolatok szintjén is rengeteg áldozatot követel.
Hosszú évek, akár évtizedek kellenek ahhoz, hogy a társadalom kiheverje azt a csapást, amit a Gyurcsány- Bajnai-kormányok okoztak azzal, hogy a lakáshoz jutás egyetlen lehetőségeként a teljes eladósodással járó hitelfelvételt kínálták.
A kisebbik kormánypárt felidézte az elmúlt évek kormányzati intézkedéseit, így a devizahiteleseket mentő csomagot, banki elszámoltatást, árfolyamgátat, végtörlesztést, valamint a Nemzeti Eszközkezelő létrehozását, és kitért arra is: az otthonteremtést támogató CSOK mellett meg kell vizsgálni annak a lehetőségét, hogy az üresen álló lakóingatlanokat milyen bérlakási struktúrában lehetne a legjobban és gyorsan hasznosítani.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...

