A boltok sem lehetnének nyitva vasárnap

2009. november 22. vasárnap 14:29

Törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) öt képviselője, akik azt szeretnék elérni, hogy a vasárnap tényleges szabadnap legyen. A politikusok szerint csak azoknak kéne a hét utolsó napján is dolgozni, akiknek a munkájára ténylegesen alapvető társadalmi szükséglet mutatkozik.

A képviselők javaslata utal az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésére, mely szerint a vasárnapi pihenőnap a hagyományokon alapul, célja pedig az, hogy az emberek számára egységes pihenőnapot biztosítson. A kezdeményezéshez eddig 13 politikai, kereskedelmi és civil szervezet csatlakozott.

Az Országgyűlés honlapján közzétett javaslat rögzíti, hogy a Munka Törvénykönyve a vasárnapot alapvető heti pihenőnapként határozza meg, és a vasárnap rendes munkaidőben történő munkavégzés elrendelésének lehetőségét kivételnek tekinti, amelyre csak meghatározott esetekben kerülhet sor. A képviselők szerint a jelenleg meghatározott esetek azonban olyan széles körben engednek kivételt az általános szabály alól, hogy az már lényegében megkérdőjelezte az általános szabály érvényesülését, a vasárnapi munkavégzés kivételes jellegét, megsértve egyúttal a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatban kialakult társadalmi szokásokat, hagyományokat is.

A kereszténydemokrata politikusok szerint az éjjel-nappali szolgáltatások jelenlegi ütemű terjedése, vagy az, hogy azok a hét minden napján, a nap 24 órájában elérhetőek, társadalmilag nem fenntartható. Az éjjel-nappali társadalom szükségszerűen vonja magával a munkavállalók egyre hosszabb heti munkaidejét.

A módosítás indoklása utal arra is, hogy a rendszeresen vasárnap végzett munka számos esetben tönkreteszi a családi és társas életet, ellehetetleníti a kikapcsolódást, a feltöltődést. A vasárnap is munkát végzőknél mérhetően rosszabbak az egészségügyi statisztikák is, emellett a vasárnapi munkaszünetnek komoly környezetvédelmi vonatkozása is van.

A javaslat szerint vasárnapi munkavégzés csak kivétel lehet, amelyet csak az indokolt mértékben és esetekben, szűken értelmezve lehet elrendelni. Az előterjesztők kitérnek arra is, hogy felmérések szerint a heti kiskereskedelmi forgalomnak mindössze 4 százaléka zajlik vasárnaponként. A vasárnapi nyitva tartás ma Magyarországon pár tucat multinacionális cég érdeke - vélekednek a KDNP képviselői.

A párt egyébként 2007 óta szorgalmazza a vasárnap felszabadítását, azt, hogy a hét utolsó munkanapja ténylegesen a pihenésé legyen.

Menedzsment Fórum