A BME együttműködik a kormánnyal
2010. november 25. csütörtök 19:15
A megállapodás keretében a BME informatikai és távközlési tudásközpontja és tanszékei közreműködnek a kormány infokommunikációs fejlesztési céljainak megvalósításában.
Az együttműködés elsősorban olyan kiemelt alkalmazási területekre terjed ki, mint a közigazgatás fejlesztése, a szolgáltató közigazgatás megvalósítása, az önkormányzati informatikai rendszerek korszerűsítése, a nemzeti adatvagyon rendszerének kialakítása, valamint nemzeti hálózat kialakítása.
A megállapodást Péceli Gábor rektor, Pintér Sándor belügy- és Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter látta el kézjegyével.
Az aláírás után a rektor kiemelte, hogy az egyezmény igen nagy jelentőségű. A megállapodást két olyan kiemelt tárcával kötötték meg, amely elkötelezett az infokommunikáció korszerűsítése, a közigazgatás modernizációja iránt - hangsúlyozta.
Pintér Sándor örömének adott hangot, hogy az egyetem tudományos, szakmai hátteret biztosít a belügyi tárca munkájához. A megállapodás előzményeként felidézte az egyetem segítségét, amelyet a borsodi katasztrófahelyzetben, illetve a vörösiszap-katasztrófa kezelésében kapott a kormány.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- A strandok többségében május második...

