A betegellátáson is hajba kapott a Fidesz és az MSZP
2013. július 19. péntek 16:12

A Fidesz szerint ha a baloldalon múlt volna, már összeomlott volna a betegellátás. A nagyobbik kormánypárt sajtóirodája ezt arra reagálva közölte pénteken az MTI-vel, hogy Kökény Mihály, az MSZP egészségügyi tagozatának elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta: pártja szerint a kormány a pénzkivonásokkal, valamint szervezetlen irányításával és hatalmi arroganciájával "kómában tartja" az egészségügyet.
A Fidesz a közleményében azt írta: a szocialisták kormányzása alatt a kórházak és a mentőszolgálat a működőképességük határára értek, az intézmények eladósodtak, a mentőautók lerobbantak, az egészségügyi dolgozók többsége pedig elhagyta a pályát.
Hozzátették, a Gyurcsány-Bajnai-kormány cserbenhagyta az orvosokat, az ápolókat, a betegeket pedig vizitdíjjal és kórházi napidíjjal akarta sújtani.
A Fidesz sajtóirodája a kabinet intézkedéseit sorolva kitért arra: a jelenlegi kormány megkezdte a baloldal által felhalmozott kórházi adósságállomány csökkentését, az intézmények fejlesztését, az egészségügyi dolgozóknak béremelési program indult, új mentőállomások épülnek, és új mentőautók segítik a gyorsabb betegellátást.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...

