85 milliárd ugrik az önkormányzatoktól
2009. szeptember 15. kedd 14:13

Varga Zoltán (képünkön) elmondta: jövőre is lesz gázártámogatás, de az ehhez szükséges 20 milliárd forint a tárcától átkerült szociális minisztérium büdzséjéhez. Kiemelte: folytatódik a panelprogram is, de más konstrukcióban.
A minisztérium fejezeti főösszege a jövő évi előirányzat szerint 67 milliárd forint lesz, idén 65,4 milliárd forint volt az elkölthető pénz - emelte ki a miniszter, kiemelve: a sport és turisztika nem lehet további vesztese a takarékossági intézkedéseknek.
A hivatásos önkormányzati tűzoltóságokról szólva elmondta, hogy a feladatok maradéktalan ellátásához a források rendelkezésre állnak. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy a tűzoltóság vezetőivel folyamatosak az egyeztetések a költségvetési támogatásról.
A helyi önkormányzatok jövő évi finanszírozása kapcsán Varga Zoltán hangsúlyozta, hogy 2010-ben a költségvetés 1.126,6 milliárd forintot biztosít a szférának, míg a tavalyi előirányzat 1.290 milliárd forint volt.
Hozzátette: a jövő évi "báziskorrekció" főbb elemei a járulékcsökkentés, az eho megszűnése, a tanulólétszám-csökkenésből keletkező megtakarítás, a címzett támogatások 2010. évi kötelezettségének csökkenése, illetve az önkormányzati fejezetből más fejezetbe kerülő feladatátcsoportosítások.
Varga Zoltán szólt arról is, hogy 2010-ben az önkormányzatok különböző címeken többlet forráshoz is jutnak, ezek között említette az Út a munkához program folytatását.
Kiemelte: takarékosabb lesz az önkormányzatok költségvetése, de bővül a szabadságuk. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a minisztérium vezetése pénteken egyeztet a tényleges számokról a szakmai szövetségekkel.
Kép és szöveg: MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...