760-szor bukott meg jegy nélkül egy férfi, felmentette a bíróság
2019. október 24. csütörtök 13:21

Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény.
A törvényszék csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a férfi 2011 szeptembere és 2016 augusztusa között legalább 760 alkalommal utazott jegy nélkül a Nagykáta-Budapest vasútvonalon. Ez idő alatt a MÁV-nak 870 ezer forint, a pótdíjakkal együtt 11 millió forint kárt okozott.
A MÁV jegyvizsgálói már jól ismerték őt, tudták, hogy nincs jegye. Minden alkalommal, amikor elkapták, készségesen együttműködött, kitöltötte és aláírta a dokumentumokat, vállalva, hogy később a jegy árát és a bírságot is kifizeti, de ez soha nem történt meg.
A törvényszék szerint ha valaki közreműködik az úgynevezett utasleadási lap kiállításában, akkor a vonatról nem szállítható le, utazása jogszerű, hiszen együttműködő magatartásával arra nyer jogosultságot, hogy eljusson a szándéka szerinti célállomásra.
Az elsőfokú tárgyalás során a vádlott a bíróság előtt elismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A közlés szerint a férfit korábban már jelentős kárt okozó csalás és közokirat-hamisítás miatt elítélték, a büntetés végrehajtását felfüggesztették. A vádlott a bliccelést a büntetések felfüggesztésének hatálya alatt követte el.
A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság a kialakult bírói gyakorlattal összhangban azt a döntést hozta, hogy a férfi cselekménye nem értékelhető csalásként. A menetjegy megváltásának elmaradása a MÁV személyszállítási üzletszabályzatában írt feltételek megszegése, ami polgári jogi szerződésszegés, és nem értékelhető büntetőjogi kategóriaként. Emiatt a másodfokú bíróság a férfit a folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének vádja alól felmentette.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel és még kedden napközben is ránk...
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...