64 százalékon a Fidesz, 20 százalékon az MSZP

2010. december 16. csütörtök 11:00

Romlott a kormány munkájának megítélése és az ország közhangulata a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint. A Medián és a Tárki szerint a Fidesz támogatottsága is csökkent, sőt másfélszeresére nőtt a párt elutasítottsága, azok aránya pedig, akik szerint rosszul állnak az ország dolgai, negyedével nőtt - írja az index.

A Medián legfrissebb, decemberi közvélemény-kutatásának adatai szerint 21 százalékról 32 százalékra nőtt a Fidesz elutasítottsága, vagyis a választópolgárok egyharmada semmi esetre sem szavazna a kormánypártra, ha most vasárnap tartanák a választásokat.

A választások óta először kerültek kisebbségbe azok, akik elégedettek a kormány munkájával, az egy hónappal ezelőtti 51 százalékról 45 százalékra csökkent az arányuk. Azoknak az aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, egy hónap alatt 39 százalékról 48 százalékra nőtt. A negatív folyamatok hatása a pártok támogatottságában egyelőre csak mérsékelten jelentkezett.

A biztos szavazó pártválasztók közel kétharmada, 64 százaléka még mindig a Fideszre szavazna, a szocialistákat csupán minden ötödik biztos választó támogatja. Ebben a csoportban a Jobbik 11, az LMP 4 százalékon áll.

A Fidesz támogatottsága egy másik közvélemény-kutató, a Tárki mérései szerint 71 százalékról 67 százalékra csökkent, míg az MSZP-é 14 százalékról 17 százalékra nőtt (azaz mindkét pártté a 4 százalékos hibahatáron belül változott). A Tárki adatai szerint az LMP is biztos bejutó lenne 6 százalékos támogatottságával, míg a Jobbik 9 százalékon áll.