21 évre emelnék az alhoholvásárlás korhatárát
2008. június 07. szombat 12:09
Az alkoholfogyasztás visszaszorításához szükséges kemény intézkedések legfőbb ösztönzője az egészségügyi világszervezet (WHO), amely a napokban arra szólította fel a tagországokat, hogy egységesítsék az alkoholstratégiájukat - olvasható a cikkben.
Szakemberek szerint egy főre vetítve Magyarországon fogy a legtöbb szesz az unióban, s az alkoholbetegek száma pedig egymillióra tehető. Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke szerint az alkoholfogyasztás mérséklése érdekében azt is tervezik például, hogy az alkoholtartalmú italokat csak meghatározott helyeken, külön engedélyhez kötve lehessen árusítani - ezzel az intézkedéssel kitiltanák a tömény szeszt a fiatalok által látogatott szórakozóhelyekről, az önkiszolgáló boltok polcairól, a büfékből és a pályaudvarokról.
A szigorításoknak az is a része lenne, hogy huszonegy éves kor alatt nem lehetne alkoholt venni - mondta Kökény Mihály, aki szerint növelnék továbbá az alkohol jövedéki adóját, az ittas vezetők elleni keményebb fellépés jegyében pedig az is szóba került, hogy a kocsit vennék zár alá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Ismét egyre több migráns próbál...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Nevelőszülői képzést indít Baranyában...