150 ezer cipőt foglalt le a NAV kínai vállalkozóktól
2013. április 12. péntek 10:45
Négyszáz millió forintos adófizetési kötelezettség fedezeteként több mint 150 ezer lábbelit foglalat le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága a Ganz-telep egyik fővárosi raktárából - tudatta a hatóság pénteken az MTI-vel. A közrádióban reggel elhangzottak szerint egy kínaiak által működtetett vállalkozásról van szó.
A közlemény szerint az érintett kft. félmilliárd forint értékű árut hozott be az Európai Unió más tagállamából, ugyanakkor bevallásaiban ezeket a beszerzéseket és a kapcsolódó áfakötelezettségeket nem tüntette fel. A vizsgálat szerint az eltitkolt adókötelezettség és annak várható szankciói meghaladják a 400 millió forintot, és ennek részbeni fedezetéül szolgál az ideiglenes biztosítási intézkedésként lefoglalt árukészlet, amely 14 ezer doboz távolkeleti, főleg sportcipőkből, papucsokból álló árú volt.
A hatóság azért foglalta le a készletet, mert tartani lehetett attól, hogy a hatósági eljárás végére az árukészletnek nyoma vész.
A NAV tudatta: a több mint 150 ezer lábbeli további sorsa az ügy jogerős lezárását követően dől el, vélhetően árverésen értékesítik. Az ügyben a regionális adó főigazgatóság különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt feljelentést tett a NAV illetékes bűnügyi igazgatóságánál.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Új arcok bukkanak fel a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...

