14 milliárd érkezik Brüsszelből a fiatalok foglalkoztatására
2013. március 03. vasárnap 15:12

Mintegy 14 milliárd forintos forrást nyert el Magyarország az Európai Unió ifjúsági garanciaprogramjából, amelyből a fiatalok foglalkoztatási lehetőségeinek bővítését finanszírozzák - mondta Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnap Budapesten.
Ez a program kiegészíti a kormány eddigi intézkedéseit, így a péntektől ismét elérhető első munkahely-garanciaprogramot is, amely a 25 év alattiak foglalkoztatását segíti - közölte a politikus.
Ebben a programban többnyire a szakképzetleneket és a tartósan munkanélkülieket támogatják úgy, hogy az őket foglalkoztató cégeknek fél évre az állam átvállalja a fiatalok foglalkoztatása után befizetendő közterhet, fél év után pedig a munkáltatónak vállalnia kell a munkavállaló továbbfoglalkoztatását. A programban 7 ezer fiatal vesz részt.
Újságírói kérdésre válaszolva Kocsis Máté elmondta, az elnyert 14 milliárdos forrás nagyobb részét a munkahely-garanciaprogramban használják fel. Hozzátette: mivel lelassult a fiatalok foglalkoztatás-csökkenésének üteme, egyre vonzóbb lehet a hazai munkaerő-piac a fiatalok számára a külföldinél.
Kocsis Máté hangsúlyozta, 2002 és 2010 között szűkült a foglalkoztatás, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok nem kezelték a helyzetet, "cserben hagyták" a fiatalokat, ezért sok a pályakezdő munkanélküli.
Ma 227 ezren dolgoznak a 25 év alatti korosztályból, az ő munkában tartásukat, illetve a többi fiatal munkába állását segíti a tavaly elindított munkahelyvédelmi akcióterv is.
Összességében a kormány 30-35 milliárd forintot fordít a fiatalok munkába állásának segítésére - mondta a politikus.
Képünk a győri Audi-gyárban készült.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Új főszponzor: dől a lé a Fradinál!
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új arcok bukkanak fel a...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...

