Rejtélyes betegség döntötte ágynak a pécsi centert

- Úgynevezett sportszíve van, ami azt jelenti, hogy a szokásosnál alacsonyabb a pulzusa, de ez önmagában nem probléma, viszonylag gyakori jelenség. Akkor kezdődnek a gondok, ha az egyébként is alacsony pulzusa tovább csökken, vagy ritmuszavarok jelentkeznek. A pontos orvosi diagnózisig várnunk kell, annak fényében dől majd el minden. Nem szeretnénk megválni Egemonyétól, hiszen húzóembere a csapatnak, megbízható és jó játékos. Sajnos azonban fel kell készülnünk minden eshetőségre, február 18-ig tart az átigazolási időszak, ha muszáj, igazolunk új játékost. Jelenleg azonban arra...

A PTE felkészült a mandulavirágzásra

„A pécsi egyetem alapító oklevele hat évszázada nem véletlenül fogalmazott így: Pécs a tudomány magvainak terjesztésére különösen alkalmas. Európa egyik legrégebbi hagyománnyal rendelkező egyetemeként olyan tudományos programot kínálunk a hallgatóságnak, a hazai és külföldi érdeklődőknek, amelyhez talán nincs is igazán hasonló hazai viszonylatban" - írja Bódis József rektor köszöntőjében, a Mandulavirágzási Tudományos Napok honlapján.Az ötnapos programsorozat alatt bemutatkozik szinte valamennyi, a PTE-hez kötődő tudományterület képviselője, magyar és külföldi tudósok...

Fórum a kertvárosi lakásfenntartó helyzetéről

Az eseményen részt vesz Csizi Péter és Kővári János országgyűlési képviselő, Varga Sándorné, a Kertváros Lakásfenntartó Szövetkezet megbízott elnöke, Komlódi András, a Kertváros Lakásfenntartó Szövetkezet jogi képviselője és Gengel Géza, a szövetkezet korábbi elnöke.Időpont: február 8., 17 óraHelyszín: ANK Művelődési Ház - Bartók terem

Valentin napi örökbefogadás...

Az ünnepi akción két kedvencet fogadhatnak örökbe az állatkedvelők - egy áráért. Az örökbefogadás természetesen képletes, de a gazdik az örökbefogadók napján az állatkertben különleges...

Farsangi felvonulás –...

A farsangi menet 18 óra táján érkezik a Korhely étterembe, ahol a jelmezes gyerekeket ingyen kakaó, a felnőtteket egy sör áráért kettő várja – ezen kívül minden korhelységből 50%...

Páva: az EKF összehozta a...

Páva: az EKF összehozta a pécsieket A polgármester kijelentette: egy felmérés szerint a magyarok kétharmada úgy vélekedik, Pécs sikeresen teljesítette az...

Kábeltolvajokat fogtak a...

Az ormánsági Piskón hetekkel ezelőtt 150 méter telefonvezetéket vágott le és vitt el egy férfi. A rendőrök pár nap alatt elfogták, részletes beismerő vallomást tett.Január 28-án ugyancsak...

Újabb idős embert loptak...

Egy pécsi idős ember tett feljelentést kedden ismeretlen tettes ellen, aki azt állítva, hogy szociális támogatáshoz szükséges igazolást kér, bejutott a lakásába és onnan ellopott 19 ezer...

Rejtély marad az...

Rejtély marad az üvegrobbanás oka? Mint azt a szerdai sajtótájékoztatóján Morvai Lehel, a Pécsi Tudásközpont Kft. ügyvezetője közölte, az üvegtörés...

A szmogriadó tájékoztatási fokozata van érvényben

A szélcsendes időjárás miatt Magyarország több városában erősen szennyezett levegőt regisztrálnak a műszerek. A legszennyezes.hu oldalon lévő adatok szerint Miskolcon a légszennyezettség jelenlegi szintje egészségügyi kockázattal jár, az elfogadott határértékek felett van legalább egy szennyezőanyag koncentrációja. Esztergomban, Szegeden és Pécsett is magas a légyszennyezettség. Az említett városokban a szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelték el.

Baranyai üzletember lett „Az év fiatal menedzsere”

A Menedzserek Országos Szövetségének zsűrije egy komlói és kaposvári székhelyű családi vállalkozás ifjú vezetőjét jutalmazta e díjjal, de az alapító édesapa Lakics László kitartó, következetes, kreatív, majdnem három évtizedes munkáját is a legnagyobb elismeréssel illette, továbbá a hazai családi vállalkozások meghatározó jelentőségét is hangsúlyozottan nagyra értékelte a 13 tagú testület. A Lakics Gépgyártó Kft. ugyanis évek óta a Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület aktív tagja.A fiatal vezető számára nem ez az első szakmai elismerés; a Dél-Dunántúli...

Párás idő lesz, hó és ónos szitálás előfordulhat

Várható időjárás az ország területére szerda estig:Az ország túlnyomó részén borult, párás idő várható, északnyugaton, nyugaton időnként felszakadozik a felhőzet, és rövid időre a nap is kisüt. Számottevő mennyiségű csapadék nem lesz, hószállingózás, ónos szitálás azonban előfordulhat. A Dunántúlon megélénkül, a Kisalföldön néhol megerősödik az északnyugati szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán többnyire -1, -6 fok között, északnyugaton 1, 2 fok körül valószínű.Időjárási helyzet Európában:A kontinens középső területeire az Atlanti-óceán felől nyugat-keleti tengellyel...

Nem bírta a végét a Pécs 2010

Nem bírta a végét a Pécs 2010 Női kosárlabda Euroliga, nyolcaddöntő, első mérkőzésHalcon Avenida - Pécs 2010 76-60 (22-18, 14-9, 14-20,...

Az Albacomppal játszanak a...

Az első mérkőzésrt február 16-án rendezik Székesfehérváron, a visszavágóra február 23-án kerül sor, Pécsett.A további párosítások:Dél Konstrukt-SZTE-Szedeák - Atomerőmű...

Nyilvános a képviselői vagyon

Nyilvános a képviselői vagyon Fidesz-KDNP Hoppál Péter, a Fidesz képviselője 2010 júliusában fektetett be egy használt Ford Mondeo-ba, megtakarításai és...

Pár ezer forint ki a zsebből

Pár ezer forint ki a zsebből A pécsi képviselő-testület az idei első összejövetelén döntött a távhődíj nettó 3,4 százalékos emeléséről, miután - némi...

X-érzés a városi...

X-érzés a városi sportcsarnokban Janicsák Veca, Wolf Kati, Shodeinde Dorka, a Summer Sisters, Takács Nikolasz, Király L. Norbi, Vastag Tamás és a győztes,...

Látogatási tilalmat...

Látogatási tilalmat rendeltek el a klinikákon Kedd délelőtt határozatlan időre teljes látogatási tilalmat rendeltek el a klinikákon Kollár Lajos professzor,...

Hat évet kapott élettársa ütlegeléséért

A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa az ügyben első fokon korábban eljáró Somogy Megyei Bírósággal szemben nem halált okozó testi sértésben, hanem emberölésben mondta ki bűnösnek az ötvenéves férfit. A tényállás szerint a vádlott és a sértett is italozó életmódot folytatott. A férfi 2010. március másodikáról harmadikára virradó éjjel hiába várta haza az egyik ismerősénél poharazgató nőt, ezért érte ment. Mivel hazafelé nemcsak támogatnia, vonszolnia is kellett az erősen ittas, járni nem tudó élettársát, indulatba jött és ütni, rúgni kezdte őt.Amikor hazaértek, a vádlott a...

Valentin-napi meglepetések a Boldogság Házában

Azoknak a pároknak, akik ezen a napon rendelik meg esküvői szolgáltatásaikat, számos meglepetéssel kedveskednek.

Közfoglalkoztatási fórum lesz a városházán

A fórumon előadást tart dr. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára is.