Áll a bál: nem liftezhetnek a kutyák Kertvárosban

A lakásfenntartó közgyűlése kitiltotta a kutyákat a liftből a Kertváros harmincnégy tízemeletes épületében. A kutyások felháborodtak, de a példa ragadós lehet - hangzott el a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.Az egyik érintett ebtulajdonos fölháborítónak és „szabályos állatkínzásnak" tartja, hogy naponta legalább kétszer sétáltatott kilencéves labradorjával a tizedikre a lépcsőkön kell felmenni, ami szerinte köztudomásúlag ártalmas az egészségére. Az is gond, ha idős a gazda, ami gyakran előfordul. Egy idős néninek, aki csak a kutyájával él, ugyancsak naponta meg...

Állami átvétel: Baranyában nem zárnak be kórházi osztályok

Az Országgyűlés hétfőn szavazta meg a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést.A döntés értelmében az állam május 1-jével hetven egészségügyi intézményt, az azokhoz kapcsolódó vagyonnal, átvesz az önkormányzatoktól. Ebből 54 kórháznak május elsejével fenntartója és tulajdonosa lesz az állam. További 7 intézmény már január óta állami tulajdonban van, másik 9 kórház esetében pedig az átvett feladat ellátásához használt, bármilyen jogcímen használt önkormányzati ingó- és...

Illegális hulladéklerakót számoltak fel a várostakarítási akció során

Illegális hulladéklerakót számoltak fel a várostakarítási akció során Illegális hulladéklerakót számoltak fel a hétvégi várostakarító akció során, amelyen mások mellett részt vettek a BIOKOM Kft. munkatársai is. A Tettye Forrásház önkénteseiből álló ötvennégy fős csapat a nyugati elkerülő út melletti terület tisztította meg a hulladéktól szombaton, miután a vízbázisvédelmi területen tucatnyi hulladékhegyet fedeztek fel: autóroncs, lom, ruhák, sitt borította a mellékutak két oldalát, szegélyezte az árkokat. A megmozdulás során pár óra alatt tetemes mennyiség, több mint harminc köbméternyi hulladék gyűlt össze. A szorgos önkéntesek...

Minden este megy a hepaj: a...

Minden este megy a hepaj: a Székesegyház tövében randalíroznak és még nekik áll feljebb Őrület, hogy egyesek milyen kulturálatlanok - így jellemezte Garadnay Balázs, a Pécsi Egyházmegye püspöki helynöke azoknak a...

Tolvajt fülelt le egy...

Tolvajt fülelt le egy fiatal pár Pécsett Vasárnap délután Pécsett az egyik belvárosi utcában sétáló pár egy gyanús személyre lett figyelmes, akinek egyik kezében egy...

Tekerjünk munkába - tavaszi...

Április 24-én, kedden kerül sor a Bringázz a Munkába tavaszi akcióra Pécsett. Az esemény célja, hogy népszerűsítse a hivatásforgalmi kerékpárhasználatot. Az...

Visszaélések a pécsi...

Vádemelést javasolt a rendőrség az ügyészségnek a napokban a Pécsi Temetkezési Kft. korábbi gazdálkodásával összefüggő feltételezett visszaélések miatt - értesült hétfőn az MTI....

50 ezret fizet a mérges...

50 ezret fizet a mérges gazda a nyomravezetőnek Tizenhét zsák kukorica vetőmagot loptak el ismeretlenek Egyházasharasztiban április 5-én, éjjel. A tettesek egy mezőgazdasági...

Száz éves a Zipernowsky - a...

Száz éves a Zipernowsky - a városi sportcsarnokban ünnepelnek A Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskola 2012. április 28-án 10.30 órától tartja 100 éves jubileumi ünnepségét a pécsi...

Általában nőtt, nálunk stagnál az egyházi iskolákban tanulók száma

A Pécsi Egyházmegye jelenleg két önkormányzattal folytat tárgyalásokat két általános iskola és egy óvoda átvételéről. Az előző évi adatokhoz képest minimális növekedés tapasztalható a diákok számát illetően, a pedagógusok száma nem változott az elmúlt években. Baranya megyében a katolikus Pécsi Egyházmegye területén 1.600 diák tanul az egyházmegye által fenntartott intézményekben.A református egyház Baranyában 2010 óta nem vett át önkormányzati oktatási intézményt, s újat sem alapított. A jelenlegi tanévben a reformátusok által fenntartott intézményekben 1.004 diák vesz részt az...

„Most akkor van elsőajtózás a pécsi buszokon vagy már nincsen?” - kérdezi az olvasó

„Most akkor van elsőajtózás a pécsi buszokon vagy már nincsen?” - kérdezi az olvasó "Ideje lenne eldönteni, hogy továbbra is érvényben van-e az elsőajtózás vagy nem!" - írta egyik olvasónk a napokban szerkesztőségünknek. Úgy tapasztalja, az utasoknak sok bosszúságot okoz, hogy nem lehet kiszámítani, a sofőrök mikor nyitják ki csak az első ajtót és mikor a többit is. Mint a Tüke Busz Zrt. illetékesétől megtudtuk, az első ajtós felszállási rend továbbra is érvényben van, ám a sofőrök a forgalmasabb járatokon dönthetnek úgy, hogy a többi ajtón is felengedik az utasokat. „Teljesen bizonytalan, hogy a megállókban a sofőr kinyitja-e az összes ajtót...

Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen pedig rovásírásos tábla fogadja a Pécsre érkezőket

Tíz éve Egy évtizede nagy port vert fel a városban, hogy ismeretlenek a hatos út Budapest felé tartó szakaszán a Pécs helységnévtáblán „Moszkvára" módosították a feliratot. Hogy változnak az idők, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Jobbik kezdeményezésére - és a fideszes városvezetés támogatása mellett - ugyanitt hamarosan rovásírásos táblát helyeznek el. Németh Zsolt, a radikális párt helyi elnöke azt mondja, Baranyában egyre több szakkörben tanulják a székely-magyar rovásírás jeleit. A megyében Pécs lesz az ötödik település, melynek határába székely-magyar rovásírásos...

Különóra Izrael...

Különóra Izrael nagykövetével a Lajosban az antiszemitizmusról Április 24-én délután fél kettőkor a Max Nordau Magyar-Izraeli Baráti Társaság Bonyhád és a Magyar-Izraeli Baráti Társaság...

Frontális baleset a 6-oson:...

Két ember meghalt a 6-os úton vasárnap, a tolnai elágazó közelében személygépkocsi autóbusszal ütközött - közölte a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense. Buda Bernadett elmondta,...

Ingyenes...

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2012. év első felében az alábbi időpontokban és helyszíneken tart kerékpár-gravírozást, mely továbbra is ingyenes: 1. Április...

Csütörtökön az...

A VII. Pécsi Börbörzét április 26-án csütörtökön 17 és 20 óra között rendezik meg a pécsi Aranykacsa Étterem emeleti DAKK termében. A rendezvényen a régió borászai mutatják be legszebb...

Győrben a belvárosban...

Győrben a belvárosban betiltották a gördeszkázást, Pécsett viszont semmi akadálya A jó idő beköszöntével egyre gyakrabban láthatunk fiatalokat, amint gördeszkájukkal szórakoztatják magukat a város...

Kövér László házelnök...

Kövér László házelnök átadta Szigetvárnak a leghősiesebb város címet igazoló okiratot Megkapta a "leghősiesebb város" címet igazoló okiratot Szigetvár: a tavaly őszi parlamenti döntést írásba foglaló...

Lovasitól Dévényiig: esti beszégetések a püspöki pincében

Neves művészeket hívtak meg egy-egy elmélyült, koraesti beszélgetésre, a helyszín a püspöki pince lesz (Szent István tér 23.). A szervező tizenkét estet terveznek, havonta egyet. A sorozatban a meghívottak  a művészetükről, az élet és a művészet szentségéről és szépségéről vallanak. A házigazda dr. Heidl György, tanszékvezető egyetemi docens, eszmetörténész, zenész, zeneszerző lesz. A beszégetésekre a belépés ingyenes, az első előadás vendége Bognár Szilvia népdalénekes, az időpont: április 27. este 6 óra. A további meghívottak: Lovasi András énekes,...

Személyes okokra hivatkozva lemondott a Gandhi igazgatója

Lemondott posztjáról a pécsi Gandhi Gimnázium igazgatója, Gidáné Orsós Erzsébet - erősítette meg az MTI értesülését pénteken a roma nemzetiségi oktatási intézményt fenntartó társaság. Virág Bertalan, a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az információ megerősítése után az MTI-hez közleményt juttatott el, amely szerint a Gandhi Gimnázium és Kollégium igazgatója, Gidáné Orsós Erzsébet személyes okokra hivatkozva április 19-én kérte munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetését. A kft. ügyvezetője azt írta, hogy az új igazgató személyéről pályázat...

Színpadi Örkény-montázs a Harmadik Színházban

Színpadi játékkal emlékezik meg a Pécsi Harmadik Színház Örkény István születésének századik évfordulójáról.A kerek évforduló kapcsán a Pécsi Harmadik Színház is megemlékezik a magyar groteszk próza megteremtőjéről. E kor nekünk szülőnk és megölőnk - így hangzik a címe annak a színpadi játéknak, melyet Örkény István írásaiból állított össze és rendezett Vincze János, a színház igazgatója.- Bár a darab bemutatója csak április 30-án lesz, már most szinte minden Örkény-estünk teltházas. Május 13-án este 9 órára egy további előadást is be kellett iktatnunk, arra talán még kapható...