Több mint 30 milliméter csapadék hullhat Baranyában
Tizenhárom megyére adtak ki figyelmeztetést a várható viharos szél, illetve a jelentős mennyiségű csapadék veszélye miatt csütörtökre. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Baranya megyében a nap folyamán több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért ott másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ugyancsak a sok eső miatt Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyére a...Mindössze három rendszeresen dolgozó idegenvezető maradt Pécsett
Nincs sok örömre oka annak, aki idegenvezető szeretne lenni Pécsett, hacsak maga nem tapossa ki a göröngyös utat a sikerig. De vajon vannak-e még jelentkezők erre a munkára, vagy átalakul a turizmusnak ez az ága is a technika vívmányainak köszönhetően, s a pénzhiány miatt? Irtózatos ellentmondás, hogy miközben ájultan dicsérik a turisták városunkat, a megkérdezettek egybehangzó véleménye szerint Pécsett mindössze négyhónapos az idegenforgalmi szezon. A tapasztalatok szerint hosszú évek óta csak május-június és szeptember-október nevezhető sikeresnek, a többi hónapban csupán...
Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
Csütörtök reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 9.30: Üszögi út 9.45 - 11.45: 6-os főút Pécs- Hird közötti szakasza 13.15 - 15.15: Komlói út 15.30 - 17.30: Hársfa út 17.45 - 18.30: József Attila útMegkezdődött a Zeneszüret...
Megkezdődött a komolyzene kedvelőinek különleges koncerteket, izgalmas zenei csemegéket ígérő Zeneszüret fesztivál szerdán Pécsett. A kultúráért felelős államtitkár az eseménysorozat...Elment a Pécsi Balett...
A Magyar Táncművészeti Főiskola mély megrendüléssel tudatja, hogy 71 éves korában 2014. október 21-én hosszan tartó súlyos...
Sportvölgynek annyi, de mit...
A komlói közvéleményt mostanság több dolog is foglalkoztatja, de az egyik slágertéma az önkormányzat tervezett költöztetési...
Javul a pécsi addiktológiai...
A társadalom számára sok gondot okoz és törődést igényel a szenvedélybetegek ellátása, életminőségük megőrzése. Így van ezt...
Baranyából és...
Már mintegy kétszázhúsz esethez riasztották éjfél óta a katasztrófavédelem tűzoltó egységeit az erős szél és a jelentős csapadék miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi...Csepelen is utazhatnak az...
Október 23-án, csütörtökön 10.30-kor a pécsi Színház téren, a Munkástanácsok emlékművénél ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor. Beszédet mond: dr. Debrczeni László nyugalmazott...Udvardy György püspök celebrál misét Szent Mór ünnepén
Október 25-én 18 órakor a Pécsi Bazilikában Szent Mór, a Pécsi Egyházmegye társvédőszentjének tiszteletére ünnepi szentmisét mutat be dr. Udvardy György megyéspüspök. A szentmise előtt, 17.30-kor kiállítás nyílik a Szent Mór püspök alakjához kötődő rajzpályázat alkotásaiból a Székesegyház altemplomában.Az esemény az ünnepi szentmisét követően a rajzpályázat eredményhirdetésével és oklevélátadással zárul.XI. Piusz pápa 1925. december 4-én nyilvánította az egyházmegye társvédőszentjévé Boldog Mórt. Ünnepe október 25-ére került.
Betörtek egy kozármislenyi házba, de hazaért a tulajdonos
Egy kozármislenyi lakos jelentette be október 21-én reggel a rendőrség ügyeletére, hogy a szomszédjában lévő családi házba ismeretlen személyek betörtek, majd autójukkal a helyszínről sietősen távoztak. Az elvégzett adatgyűjtést követően a rendőrök pécsi lakóhelyükön intézkedés alá vonták a feltételezett elkövetőket. Az is kiderült, hogy az általuk használt járműre egy másik gépkocsi rendszáma volt felszerelve.A beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a három férfi, miután a házba betört, ott kutatást végzett, de a hazatérő tulajdonosok megzavarták őket, így nem...Így változik a buszmenetrend a hosszú hétvége miatt Pécsett
A nemzeti ünnep miatti négynapos hosszú hétvége kapcsán az alábbi menetrend szerint közlekednek a Tüke Busz járatai Pécsett: Október 22. (szerda): munkanap, hétköznapokra meghirdetett menetrend szerint;Október 23. (csütörtök): munkaszüneti nap, a szabadnapokra meghirdetett menetrend szerint;Október 24. (péntek): szabadnap, a szabadnapokra meghirdetett menetrend szerint.Meghajlított táblákat,...
Baranyában továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben a kedd hajnal óta tapasztalható viharos időjárás miatt. A...
Durva baleset volt az...
Az M6/M60-as autópálya 2010. márciusi megnyitását megelőzően 2010. február 23-án került sor először nagyszabású, átfogó...
Hajnalban volt a...
FRISSÍTVE: BARANYÁBAN MÁSODFOKÚ FIGYELMEZTETÉS VAN ÉRVÉNYBEN. A PÉCS-BUDAPEST, A BARCSI ÉS A SELLYEI VASÚTI VONALON DÉLRE...
Traffipax szerdán Pécsett...
Szerda reggel fél nyolc és este fél hét között az alábbi helyeken és időpontokban várhatók közúti rendőrségi sebesség-ellenőrzések: 7.30 - 9.30: Athinay út 9.45 - 11.45: Nendtvich Andor...Megérkezett az új pécsi...
Míg az építőmunkások a Mecsekben az új állatkert épületein dolgoznak, a Pécsi Állatkert szakemberei a szép új létesítmény...
A hosszú hétvégén tovább...
A Janus Pannonius Múzeum tájékoztatása szerint október 23-a és 26-a között hosszabbított nyitva tartással, 10 órától 20 óráig...
Szimpózium Pécsett az egészséges roma öregkorról
Neves nemzetközi kutatók és helyi roma szervezetek, önkormányzatok közösen keresik, hogy a roma lakosság hogy élhetné meg egészségben az öregkort. Erre a problémára keresik a választ Európai Unió szintű szakértői szimpózium keretében Pécsett október 27-29. között a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában. Ismert tény, hogy az európai régióban a legtöbb roma ember szinte ledolgozhatatlan esélyegyenlőtlenséggel küzd az egészségügyi ellátás és egészség területén. Bizonyított, hogy jelentősen rövidebb várható élettartam, egészségi állapot, több betegség illetve magasabb mortalitás...
Örökre elhallgatott a Szélkiáltó legbársonyosabb hangja
Pár perce kaptuk a szomorú, torokszorító hírt, mely szerint 60 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Keresztény Béla, a Szélkiáltó együttes meghatározó muzsikusa. Keresztény Béla 1983-ban nyerte meg a Szélkiáltóval a Ki Mit tud?-ot, Európa több országában vendégszerepelt. Kitüntették többek között a Népművelési Intézet nívódíjával, az Előadóművész Fesztivál nívódíjával és a Baranya Megyei Tanács Közművelődési Díjával. Szerteágazó tudására jellemző, hogy az Országos Távírászverseny egyéni magyar bajnoka és az Országos Karikatúra Pályázat II. helyezettje is volt. A mérnök...
A Megyeházán már megalakult az új közgyűlés, Nagy Csaba az elnök
Viták és véleménykülönbség nélkül megalakult Baranya megye közgyűlése. A 19 tagú testületben - az országos politikai erőviszonyokhoz híven - a FIDESZ-KDNP 11, a Jobbik és az MSZP 3-3, a Demokratikus Koalíció és az LMP 1-1 taggal van jelen. A megyei közgyűlésre a megyeháza dísztermében került sor október 21-én, kedden. A testület tagjai közül titkos szavazással, de egyhangúan Nagy Csabát (FIDESZ-KDNP) választotta meg a közgyűlés elnökének. Alelnököt a közgyűlés nem választott. A politikus első beszédében hangsúlyozta: tudása legjavát adva azon fog igyekezni, hogy a 301 település...
« Előző
28875 | 28896 | 28917 | 28938 | 28959 | 28980 | 29001 | 29022 | 29043 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Magyar Péter: csökken a kormánytagok,...
- Különleges rekordkísérletre...
- Erdő Péter üzenete pünkösdvasárnap: a...
- Tovább melegszik az idő, 32 fok is...
- Pünkösd után sem pihennek a NAV...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett...
- Idén tovább gyarapodhat a gólyák...
- Gulyás Gergely: döntést hozott a...
- Balog Zoltán: nem volt kormányzati...
- Új erdészeti víztározót hoznak létre...

