Winkler: komolytalan Délkomp-akció

Német elismerés a Misina állatvédő egyesületnek
A Hope (azaz „remény”) elnevezésű díjat 2010. augusztus 21-én Kölnben, az országos német állatvédő egyesület, a BMT rendezvényén Claudia Ludwig, népszerű német televíziós riporter adta át az egyesület képviselőinek.A díjat eddig hárman kapták meg állatvédő tevékenységükért. Pierre Brice, a Winettou filmek címszereplője, Kristina Lapis, a romániai francia konzul felesége, valamint a Misina egyesület.A díjat a külföldi állatvédelem elismerésére alapították. Az átadáskor kiemelték a Misina modellértékű erőfeszítéseit, sokrétű tevékenységét, valamint az állatvédelmi...A város közlekedését érintő információk
Pécs-Vasason a megújult Liget utcai híd jövő héttől szintén használható.A Jannus Pannonius utcában, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának északi oldalánál 3 db, mozgáskorlátozottak számára fenntartott parkolóhelyet alakítottak ki burkolatjelek felfestésével, ugyanitt taxiállomás is létesült.A Janus Pannonius utcában a Pezsgőház Étteremtől a Csontváry Múzeumig terjedő szakaszon 2010. augusztus 27-én, pénteken, 6-20 óra között sportrendezvény miatt „megállni tilos” korlátozás lesz érvényben.A Zsolnay Vilmos úton a Zsolnay-gyár környezetében a külső, déli sávban...Folytatódik a rágcsálóirtás...
A munkálatokban augusztus 27-től kerül sorra Uránváros újabb üteme, amely a Páfrány u. – Nendvich A. u. – Tüzér u. – Szigeti út által körülhatárolt területeket...A Zsolnay aranykora a...

Kitartó italozásban...
Számláját sem tudta kiegyenlíteni a férfi, akit a rendőrök végül előállítottak, mivel iratok sem voltak nála, így nem tudta igazolni magát. Az adategyeztetést követően elengedték, de...Nagy a látogatottságuk az...

Márkus Ilona emlékkiállítás...
A Márkus Ilona Emlékkiállítás a Vasutas Művelődési Ház nagytermében tekinthető meg szeptember 2-től 9-ig. A megnyitó 2010. szeptember 2-án 19 órakor kezdődik.A városi közgyűlés dönt a...
„2010. augusztus 19-én lejárt a Pécsi Kulturális Központ és a Pécsi Nemzeti Színház magasabb vezetői munkakörére kiírt pályázat beadási határideje.A Pécsi Kulturális Központ vezetői...Szabadnapos rendőr ismerte fel
Az intézkedés alá vont férfi először más személy adataival igyekezett igazolni magát, mivel azonban nem volt nála semmilyen okmány, a rendőrök előállították személyazonossága megállapítása céljából. Az őrsön kétséget kizáróan megállapítást nyert, hogy a férfi ellen lopás és kábítószerrel visszaélés miatt négy élő körözés van kiadva, ezért őt a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.Derült idő lesz, csapadék nem valószínű
Várható időjárás az ország területére csütörtök estig: Csütörtökön túlnyomóan derült, napos idő lesz, csapadék nem valószínű. Néhol megélénkül a nyugatira, délnyugatira forduló szél. Hajnalban párássá válik a levegő, főként északkeleten és délnyugaton foltokban köd képződik.A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 25–30 fok között alakul.Az időjárási helyzet Európában:Kontinensünk északi, északnyugati területei fölött többközéppontú ciklonrendszer helyezkedik el. A ciklonok, illetve a hozzájuk tartozó frontálzóna mentén többnyire erősen felhős az ég, többfelé esik az...Traffipax csütörtökön Pécsett és környékén
07.50–08.30-ig: Pécs, Athinay út08.45–09.45-ig: Pécs, Szigeti út10.00–10.45-ig: 6-os út, 202 km 11.00–11.45-ig: nyugati elkerülő13.00–13.45-ig: Pécs, Siklósi út14.00–14.45-ig: Pécs, 58-as, pogányi ker.15.00–15.30-ig: Pécs, Siklósi út15.45–16.30-ig: Pécs, Verseny utcaVízibábszínház a jégpályán

Mélygarázs: tanulmány már...

Jól fogy a nyugdíjaskártya

Gonda, Fuchs, Kocsi...

Felszámoltatná a...

Tippmix: Szuper-Barca és...
A Barcelona könnyedén dolgozta le - a világbajnokság előtti formáját idéző Messi vezérletével - Sevillában összeszedett kétgólos hátrányát, s nyerte meg sokadik díszes trófeáját. A...Élelmiszert osztottak a Kossuth téren
Az akció során 2010. augusztus 11. és 31. között összesen négy vidéki városban - Székesfehérváron, Pécsett, Miskolcon, Szegeden - és a fővárosban gyűjtenek adományokat, valamint tartósélelmiszert osztanak a rászorulóknak.Elkapták, hála a szemfüles ügyeletesnek
Az ügyeletes utasítása alapján a rendőr járőrök a jármű felkutatására indultak, amelyet meg is találtak a városban egy parkolóban. Az ügyeletes tovább figyelte a járművet, és a térfigyelőrendszeren keresztül észlelte, hogy a körözött személy egy vendéglátó helyiségből kilépve nem a BMW típusú gépkocsiba, hanem egy fehér színű Renault Clio típusú gépkocsiba száll be, amely elindul a belváros felé. A járőrök ellenőrzés alá vonták a Renault Clio gépkocsit, melynek jobb oldali első ülésén foglalt helyet a keresett személy. A férfi igazoltatása során francia okmányokat adott át, melyet...Formában vannak az autótolvajok
Egy Suzukit hétfőről keddre virradó éjjel vittek el egy kertvárosi parkolóból ismeretlen módon. A másik gépkocsit – egy Seat-ot – ugyancsak ezen a éjszakán lopták el szintén Kertvárosban, egy áruház parkolójából. A harmadik gépjármű Keszüből tűnt el, ez ismét egy Suzuki volt. Mindhárom gépkocsit lezárt állapotban hagyta a tulajdonosa, a rendőrség keresi az elkövetőket.
« Előző
42876 | 42903 | 42930 | 42957 | 42984 | 43011 | 43038 | 43065 | 43092 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Két autó ütközött, lezártak egy...