Tett a szerződésre a pécsi SZDSZ: majd' 2 millával tartoznak
Egy év bérleti díjat akart elmismásolni az SZDSZ pécsi szervezete - írja az mno.hu. Egy éve felmondták a Pécs Holdinggal kötött bérleti szerződést, de „elfelejtettek" kiköltözni. 1,7 millió forintot kell fizetniük - döntött jogerősen a Baranya Megyei Bíróság. A Szabad Demokraták Szövetségének pécsi irodája már több mint egy éve áll üresen. A párt azután adta fel pécsi főhadiszállását, hogy elbuktak a 2010 áprilisi országgyűlési és az októberi helyhatósági választásokon. Felsőmalom utcai székházukon már semmi jel sem utal az egykori liberális fellegvárra, viszont...Csütörtökön Veresné Kósa Tímea nyerte facebook-játékunkat
Legújabb győztesünk facebook-játékunkon Veresné Kósa Tímea, aki az Alexandra Kiadó "Zséda 2012" című könyvét nyerte. (Gratulálunk neki és kérjük őt, jövő keddig írjon egy visszaigazoló e-mailt szerkesztőségünknek, hogy tájékoztathassuk a jegyek átvételével kapcsolatos részletekől - cím: [email protected].)Pénteken ezévi utolsó játékunk következik. A játékon való részvétel feltételei:Nyerteseinket kizárólag a Pécsi Újság.hu rajongótáborából választjuk (azaz azok közül, akik bejelölték a facebookon, hogy nekik a Pécsi Újság "tetszik"). Az új...Hálapénz, borravaló: volt, van - lesz, tök mindegy, mit ír a törvény

A PVSK a Kaposvárral csap...

Jövőre is tele lehet a...
A nagy sikernek örvendő "Fitt Nagyi!" uszodai mozgásprogram tovább folytatódik 2012-ben is, a pécsi nyugdíjasok tovább járhatnak sportolni az Abay Nemes Oszkár Sportuszodába. Az...Szerencsére csak a kerítés...

Ortodox karácsonyt tartanak...
A Magyar-Orosz Baráti Társaság szervezésében, Boris Jaksov közreműködésével ortodox karácsonyi bemutatót tartanak 2012. január 7-én, 18 órakor a nemrég megújult Caflisch cukrászdában.Az...Diszkóval búcsúztatja az...
Diszkóval várja vendégeit a pécsi műjégpálya december 30-án, pénteken este. Az év zárásaként egy fergeteges szilveszteri bulival várja a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a korcsolyázás...Milliárdos kormányzati...

Babakocsit csentek el egy pécsi társasházból
Babakocsit lopott el valaki a napokban egy társasházból Pécsett. A kocsi a lépcsőházban volt, amit a tolvaj egyszerűen megfogott és elvitt. A tulajdonos kára ötvenezer forint. A rendőrség lopás miatt indított nyomozást.Még szavazhatunk a legkedvesebb muzsikusunkra
Az újévi hangverseny végéig várja a közönség szavazatait a legkedvesebb muzsikus címre a Pannon Filharmonikusok zenekara. Az együttes idén is a közönségre bízza, hogy ki legyen az idei év legkedvesebb zenésze. A művészek a Kodály Központban lévő portréfalon vagy a zenekar honlapján megtalálható fényképeik alapján azonosíthatóak. A két ünnep között is folyamatosan érkeznek a jelölések az [email protected] e-mail címre - tudtuk meg Graf Orsolyától, a filharmonikusok kommunikációs menedzserétől. A szavazás népszerűségét jellemzi, hogy tavaly több mint 500 voks érkezett a...A megyéspüspök emlékezik Hetényi Varga Károly íróra
Hálaadó-megemlékező szentmisét mutat be Udvardy György megyéspüspök a Piusz templomban január 2-án, hétfőn 10 órakor a tíz évvel ezelőtt elhunyt Hetényi Varga Károly író, fordító tanár lelki üdvéért. Nevezetes az írónak először 1982-ben megjelent, majd több kiadást megélt „Beszélgetés a mesterrel" című imakönyve. Hetényi Varga Károly a nyilas és kommunista rezsimek alatti egyházi ellenállás feltárásának szimbolikus alakja, publicisztikai írásain, riportjain túl tényfeltáró kötetei (Akiket üldöztek az igazságért, Papi sorsok a horogkereszt és a...Győzelemmel zárták az idei...
Az év utolsó bajnoki meccsét játszotta a PVSK férfi kosárcsapata szerdán, és szoros küzdelemben, de legyőzte a Pécsre látogató Sopron csapatát. Pécsi VSK-PANNONPOWER - Kis Rába menti...Szerdán Oberritterné Kovács...
Legújabb győztesünk facebook-játékunkon Oberritterné Kovács Judit, aki két VIP-belépőt nyert a Neoton Família december 30-i pécsi szuperkoncertjére. (Gratulálunk neki és kérjük őt, jövő...Hatvanmillióval kevesebből...

Vigyázat, a telekadóhoz a...

A Szépművészeti Múzeumban...
Noha a fővárosi múzeumi struktúrára váró átalakulás előszele már 2011-ben érezhető volt, a budapesti közönség nem kevés emlékezetes kiállítással találkozhatott idén. Az egyik leginkább...A héten lehet, végre...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) jelentése szerint a Dunántúlon csütörtökig nem várható sem fagy sem havazás, viszont lehet, a szilvesztert nem esős-borongós időben...Bolti szarkák és autótolvajok járták Komlót
Komlón kedden több esetben is riasztották a rendőrséget tolvajlás miatt - egy esetben sikerült elfogni a fiatal elkövetőket, egy nagyobb tételű lopás azonban egyelőre felderítetlen. Kedd este az egyik komlói áruházból parfümöt és csokit próbált ellopni két fiatal lány, de a biztonsági őrök lekapcsolták őket. A háromezer forintot érő árut elvették tőlük, kihívták a rendőrséget, akik természetesen megtették a szükséges intézkedéseket. A tolvajok ellen eljárás indult. Autót is elkötöttek Komlón kedd délután, egy Trabant esett áldozatul a tolvajoknak. A kocsi közel százezer...A pécsiek nem tudják megtenni a hosszú naputat
Mint arról korábban már beszámoltunk, felújítási munkálatok miatt a Csontváry Múzeum adventi programjai elmaradnak, új infrmáció lehet viszont, hogy ezzel párhuzamosan egy másik eseményt sem tartanak meg. A december 29-ére, délelőtt tíz órára tervezett, "Ahol nap, ott hold is van - A napút-festészet" címet viselő tárlatot sem nyitják meg, közölte a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága.Folyamatosan bővül a pécsi civil portál
Az önkormányzat ősszel kétmillió forintot különített el a Pécsett működő másfélezer civil szervezet munkájának összehangolását biztosítani hivatott civil portál létrehozására. A Trilla Kulturális Alapítvány által gondozott honlap folyamatosan bővíti információs adatbázisát, noha még nem sikerült felvenni a kapcsolatot az összes szervezettel - tudtuk meg Balog Páltól, az alapítvány vezetőjétől. A pecsicivil.hu oldal már másfél évvel ezelőtt elindult, ám az önkormányzati támogatásnak köszönhetően a portálon nemcsak egy adatbázist hoznak létre, hanem a szervezetek jogi segítséget...A rovat további témái
- Zöldségestől loptak gázpalackot és mérleget
- Szárnyas malac nap - óévbúcsúztató a Bóbitában
- Megdobálták a komlói gyógypedagógiai iskolát
- Kedden Tabak Anna nyerte facebook-játékunkat
- Pengeélen táncol a Jelenkor, de nem reménytelen a helyzete
- Januártól eltűnnek a hamutartók a Király utcai kocsmák asztalairól
« Előző
36531 | 36558 | 36585 | 36612 | 36639 | 36666 | 36693 | 36720 | 36747 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Újjászületik a Nagyharsányi...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Már javában érkeznek a tankönyvek az...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...