34 milliót nyert a Vasasért Egyesület
2011. január 15. szombat 19:58

Bár Pécs keleti városrészét továbbra is jellemzi az elszegényedés, a munkanélküliség és a "lepukkadtság", a helyi civilek munkája nyomán esély kínálkozik a felzárkózásra. A településrész egyik meghatározó szervezete, a Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület például a napokban írt alá megállapodást az önkormányzattal az úgynevezett Öntevékeny Keleti Városrész Mintaprogramról, melynek keretében civil decentrumot hoznak létre.
- Olyan munkába kezdtünk, amelyre nincs példa. A decentrumok létrehozásának legfontosabb célja, hogy a lakosságot közelebb hozzuk az önkormányzati szolgáltatásokhoz - kezdte Kis Varga István, az Origó-ház Egyesület elnöke, aki egyben polgármesteri megbízott is.
- Lesz olyan feladat, amelyben közvetítő szerepet fogunk játszani a hivatal és a polgárok közt. Emellett az önkormányzat időről időre kitelepül majd a hatósági osztállyal, így könnyítve az ügyintézést - mondta, majd hozzátette: a város mellett a kormányhivatallal is keresik az együttműködés lehetőségét. Az egyeztetések folyamatban vannak az önkormányzat és az Origó-ház között, az új egység nyitásának időpontja még nem ismert.
A keleti decentrumot a tervek szerint továbbiak követik majd szerte a városban. A hálózat kiépítése elősegíti az összefogást és az állandó civil jelenlétet. Kiderülhet az is, hogy jogos-e az a szervezeteket ért gyakori kritika, hogy gyakorlatilag a semmire kapnak milliós állami támogatásokat.
Az Origó-háztól kissé keletebbre, a Vasasért Egyesület háza táján is komoly eredményről lehet beszámolni, ugyanis a szervezet sikeresen pályázott egy 34 millió forintos támogatásra.
- Tehetséggondozásra, kiscsoportos foglalkozásokra, táborok, szakkörök szervezésére fordítjuk majd az összeget. A "célcsoport" a Vasason, Somogyban és Hirden lakó, zömében 12 és 29 év közti korosztály - tudtuk meg Berényi Zoltántól, a Vasasért Kulturális Egyesület elnökétől.
A városrész civil szervezetei egyetértenek abban, hogy a fejlődéshez összefogásra van szükség.
- A mi területünkön, azaz a (távol)keleti városrészben az utóbbi években sajnos nem történt jelentősebb fejlődés, leszámítva az ISPA- vagy éppen a gázberuházást. A legnagyobb előrelépést a szemléletváltásban látom: a településrész civil szervezetei rájöttek arra, hogy csak az együttműködés útján tudunk fejlődni. Jó példa erre, hogy a művelődési házakat már közösen üzemelteti hét civil szervezet - mondta Berényi Zoltán, aki szerint az erejük abban rejlik, hogy önkéntes munkában meg tudják többszörözni azokat az állami, önkormányzati forintokat, melyeket a közművelődésre fordít a város.
Képünkön Kis Varga István látható.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már nem kötelező a maszk viselése a...
- A kormány szerint majd' kilencszáz...
- Életművéért vehetett át kitüntetést...
- Magyar pásztorkutyák részére...
- Expresszvonatokon is utazhatunk már...
- Még szólhatunk, hol fotózgassanak a...
- Szerdán már csak elszórtan lehet eső,...
- Pécsről Mohácson át az Alföldre:...
- Összeütközött két autó a 6-os főút...
- Két jármű is lángolt hétfőn az utcán...