15 ezerrel bővülnek az óvodai, bölcsődei férőhelyek

A kormányszóvivő újságírói kérdésre reagálva kijelentette: amennyiben a köztársasági elnök pozitív ösztönzők hiányára hivatkozva nem írja alá és visszaküldi a családtámogatási rendszer módosításáról szóló új jogszabályt, úgy a legfőbb közjogi méltósággal megismertetik a csomag egészét. Sólyom László a program komplexitását látva, remélhetőleg elfogadhatónak találja és támogatni tudja a két új jogszabályt - mondta a kormányszóvivő, hozzáfűzve: az óvodai, bölcsődei férőhelyszám tervbe vett növelése ugyanis összességében kompenzálja a gyes időszakának megkurtítását.

Bajnai: elkerülhetetlen és fájni fog

Bajnai: elkerülhetetlen és fájni fog Bajnai Gordon a legfontosabb célok közé sorolta az ország iránti bizalom erősítését is, amelyet csak kitartó, következetes munkával, és a válságot megelőző időszakra jellemző túlköltekezés megszüntetésével lehet elérni. Nem csak a kormánynak, de az ellenzéknek is az a feladata, hogy az éledező, de törékeny bizalmat megtartsa és erősítse - mondta.Említést tett róla, hogy Magyarország az idén az államháztartási hiány mértékét tekintve az EU-ban az első harmadban lesz, jövőre pedig még jobb helyet foglalhat el, hiszen a tagországokban az átlagos GDP arányos államháztartási hiány...

Átadták a Junior Prima oktatási díjakat

A Prima Primissima Alapítvány és a Vodafone az oktatás iránt elkötelezett fiatalok munkásságát harmadik alakalommal díjazta. A díjat minden évben tíz harminc év alatti fiatal tehetségnek ítélik oda. Az elismeréseket Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója adta át Idén Junior Prima díjat kapott Béni Szabolcs, a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészi Kémiai Intézetének tanársegéde, Horváth Gyula, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elektronikus eszközök tanszékének tanársegéde, Katonáné Cserepes Mária, a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium informatika-matematika...

Intézetben helyezték el a...

A felügyelet nélkül hagyott, utcán dülöngélő, fulladozó hatéves és tízéves gyermekhez szombaton a faluban élők hívtak mentőt. A kórházban kimosták a kislányok gyomrát, infúziós kezelést...

Lendvai Ildikó újra a...

A személyes felelősség kérdését illetően azt mondta, magáénak érzi a szocialista párt összes sikerét és kudarcát, és soha nem bújna ki alóla. "Méltatlan és gyermeteg dolog volna...

3,8 százalékra gyorsult az...

A portfolio.hu felmérése szerint elemzők 3 százalékos inflációt vártak májusra, hasonlóan a londoni elemzőkhöz. A maginfláció májusban 0,4 százalék, 12 havi összehasonlításban 3,1...

Kiraboltak egy benzinkutat...

A jelenlegi adatok szerint hajnali négy óra körül egy maszkot viselő férfi lépett be a Kacsóh Pongrác út egyik töltőállomására. Az elkövető feltehetően fegyverrel fenyegette meg az...

Lendvai: a luftballon most...

A személyes felelősség kérdését illetően azt mondta, magáénak érzi a szocialista párt összes sikerét és kudarcát, és soha nem bújna ki alóla. "Méltatlan és gyermeteg dolog volna...

Utcára kerülhetnek a...

Az érintett szervezetek a lapnak elmondták: tudomásuk szerint a Munkaerő-piaci Alap (MPA) rehabilitációs részében zárolták azt az idén még 4,2 milliárd forintnyi fejezetet, amelyből a...

Szili Katalin Báthory-díjat kapott

Szili Katalin Báthory-díjat kapott A díjakat, amelyeket a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) javaslatára az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága adományoz, Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök adta át.Tőkés László, az EMNT elnöke beszédében rámutatott: 90 éve ezen a napon a románok erőszakkal elfoglalták a kolozsvári Ferenc József Egyetemet, 50 éve a román Bábes Egyetembe olvasztották a Bolyai Egyetemet ugyanezen a napon, tíz éve viszont létrehozták a Partiumi Keresztény Egyetemet. Hozzátette: a Bolyai Egyetem helyreállítása eszményi cél, helyette inkább reális egy másik magyar...

A kórházszövetség szerint veszélyben a betegellátás

A közgyűlésen elhangzott miniszteri tájékoztató alapján a kórházak vezetői azzal szembesültek, hogy 2009-ben több mint tíz százalékkal kevesebb pénz jut az intézmények működtetésére - írták.Szerintük emiatt a kórházakat elfogadható színvonalon működtetni nem lehet, a várhatóan bekövetkező intézményi csődökért sem a kórházvezetők, sem a betegellátásban résztvevők felelősséget nem vállalnak.Közölték: az új finanszírozási módszer nem megfelelő és arra kérik a kormányt: ésszerű struktúrát alakítsanak ki, hogy ily módon több pénz jusson az intézményeknek a betegek ellátására.Emiatt...

Magyar-francia összefogás a...

Mind Franciaország, mind Magyarország fel van háborodva amiatt, hogy az Európai Bizottság olyan döntésre készül, hogy a rozé a vörös és a fehér összeöntésével is előállítható legyen....

Klórgáz szivárgott egy...

Az uszoda vizének fertőtlenítésekor a klórgázrendszer egy palackja hibásodott meg még kedden, aminek következtében kis mennyiségű gáz került a légtérbe - mondta Csőglei István százados. A...

Hárommilliárdból...

A nyertes pályázat révén a Kaposvári Egyetem lehetőséget kap arra, hogy az elmúlt évek fejlesztéseit folytatva a vidék egyik meghatározó, modern szolgáltató és kutató egyetemévé, agrár-és...

A LIGA támogatja a honvédek...

A LIGA már első meghirdetésekor tiltakozott a Bajnai Gordon által jegyzett újabb megszorító csomag ellen, a tiltakozó akciók pedig nem maradhatnak abba - áll a szervezet MTI-hez...

Simor: az idén még mély...

Hozzátette: bár az MNB érzi a gazdasági szereplők kamatcsökkentési igényét, erre csak akkor van mód, ha a kockázati megítélés javul, stabilizálódik és nem veszélyezteti a pénzügyi...

Orbán: előrehozott...

Orbán: előrehozott választásokat! Majd a szocialisták eldöntik, hogyan gondolkodnak az új országgyűlési választásról - fogalmazott a Fidesz elnöke.A levélben...

Robbanás a dorogi veszélyeshulladék-égetőben

A megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy tűzoltóautó van a helyszínen. Az egyesület úgy tudja, hogy a robbanás és a tűz a hulladék beadagolása közben történt. A szervezetet egy helyi lakos értesítette az üzemzavarról, aki fotókat is készített. Ezeken látszik, hogy a keletkező füstöt igyekeztek elszívni, de ez nem volt sikeres. Horváth Zoltán, az egyesület környezeti tanácsadója az MTI-nek elmondta, a levegőbe nagy mennyiségű, ismeretlen összetételű füstgáz került, a lángokat negyedóra alatt eloltották. A Környezetkultúra Egyesület az esetet jelezte az illetékes...

Nem maradhat a XII. kerületi turulszobor

A XII. kerületi önkormányzat a korábbi Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal döntését támadta meg, amely hatályon kívül helyezte az Istenhegyi és a Böszörményi út sarkán 2005 októberében felállított turulszobor fennmaradási engedélyét. A Fővárosi Bíróság az indoklás során utalt arra, hogy korábban döntött a szobor lebontásáról, ez az ítélet jogerős és végrehajtható.

Leginkább a tűzoltókban bíznak a magyarok

A megkérdezettek háromnegyede bízik a katonaságban illetve a piackutatókban, a rendőrökben és a környezetvédő szervezetek képviselőiben a kétharmaduk. A piackutatási szakma képviselőinek hazai megítélése kedvezőbb, mint nemzetközi szinten. A marketing szakembereké szintén, minden második magyar megkérdezett bízik bennük.A középső harmadba kerültek a bírák, az ügyvédek és a papság, a köztisztviselők és az önkormányzati képviselők csoportja. Az ügyvédeknek a magyarok jóval nagyobb (57 százalék) bizalmat szavaztak, mint a régió más országaiban.A papság a nemzetközi adatok szerint a...