3 milliárdos veszteség a kormányzati negyeden

A MÁV-nak tavaly március 31-ig kellett kiürítenie a Nyugati pályaudvar mögötti területet és átadni a kormányzati negyed - végül meg nem nevezett - beruházójának. Ezért motorszíneknek és műhelynek kellett működési területet találni, ez lett az istvánteleki MÁV-telephely.A költöztetés 3,3 milliárd forintból valósult meg, de további 458 milliót kellett elkölteni pótmunkákra, mert a Balo Kft. tervei alapján számos mulasztást, hibát vétett a kivitelező. Ennek ellenére a javítási munkálatokat ismét a Balo-ra bízták.A Balo Fémszerkezetgyártó, Szerelő és Kereskedelmi Kft. a beruházás...

Orbán az MTV-nek: húzzák ki a választásokig!

A műsorvezető felvetése kapcsán - miszerint, ha még lesz tévéadás, amikor a választási kampány a tetőfokára hág - Orbán Viktor úgy fogalmazott: "ellenállásban maguk jók. Én jól emlékszem, ,88-ban is jól csinálták, (...) igaz, hogy a maguk torkára odatették a kést, de 88-89-ben is jól harcoltak, tehát én a Magyar Televízió miatt - bár okom éppen lehetne rá a parlamenti döntés után - azért igazából nem aggódom". Régi szamizdatos civil kurázsit elővéve majd kihúzzák valahogy a választásokig - tette hozzá.Az Országgyűlés többsége hétfőn fogadta el azt a Jánosi György (MSZP)...

Ma egyeztet Bajnai Gordon és Demszky Gábor

Az MTI úgy tudja, a találkozó a miniszterelnöknél lesz a kormányülés után.A megbeszélésen ott lesz Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes is, aki már kormánymegbízottként vesz részt a tanácskozáson. Demszky Gábor főpolgármester korábbi humánpolitikai helyettesének a fővárossal összefüggő kormányzati tevékenység összehangolása a feladata.Hock Zoltán, a Fővárosi Közgyűlés MDF-frakciójának vezetője kedden azt nyilatkozta, hogy harmincmilliárd forintot vár a főváros a BKV működtetéséhez jövőre.

70 százalékos árréssel...

Az Egészségügyi Minisztérium háttérintézménye, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) annyiért adja a H1N1 elleni vakcinát az oltóközpontokhoz, mintha a kiskereskedelmi és...

Milliárdos sikerdíjak a...

A Fővárosi Önkormányzattal kötött szerződés értelmében évente több milliárd forintos sikerdíjat kapnak a Fővárosi Vízművek francia társtulajdonosai függetlenül attól, hogy van-e nyereség,...

Szerda estig enyhe, napos...

Várható időjárás az ország területére szerda estig:Szerdán napközben felszakadozik a felhőzet, északkeleten, keleten lehet több a felhő. Csapadék már nem valószínű. Az északi...

H1N1: bezártak egy iskolát...

A Munkácsy Mihály Általános Iskolában 576 gyerekből 115 hiányzott hétfőn, két tanuló légúti mintájából pedig kimutatták a H1N1-vírus jelenlétét - tette hozzá a főorvos. A Csókai lakótelep...

Indul a karácsony előtti...

Elmondta: az országos, kiemelt karácsonyi fogyasztóvédelmi ellenőrzés november 23. és december 31. között lesz. Az ellenőrzések során kiemelt hangsúlyt fektetnek a kereskedelmi akciók...

Fidesz: az MSZP "beintett"...

A polgármester szerint a kormányzó párt olyan mélyre süllyedt, hogy már nemcsak brutális megszorításokkal fenyegeti az embereket, hanem "gátlástalanul, talicskaszám viszi el a...

"A kormány üdvözli az ÁSZ korrupciós felmérését"

Szollár Domokos elmondta: a projekt a kormány támogatásával Európai Uniós forrásból valósul meg és induláskor Bajnai Gordon akkori gazdasági és fejlesztési miniszter támogatta a kezdeményezést.Csapodi Pál, az ÁSZ főtitkára kedden jelentette be, hogy a szervezet projektet indít a korrupciós kockázatok feltérképezésére uniós támogatással, 286,5 millió forintos összköltséggel. A 2010 őszén induló programban az ÁSZ több ezer igazgatási szerv közreműködésével - egy interneten elérhető kérdőív kitöltésével - végez országos adatfelvételt. Átfogó felmérést készít a magyarországi...

MSZP: Mesterházy a kormányfőjelölt

MSZP: Mesterházy a kormányfőjelölt A pártelnök az elnökségi ülés szünetében újságíróknak elmondta, hogy az országos elnökség a döntést egyhangúlag hozta meg; előtte konzultáltak a megyei elnökökkel is, ahol többségi támogatást kapott ez a javaslat. Közölte: szombaton a választmány vitatja meg az elnökség javaslatot, majd a választmány és az elnökség közös előterjesztéséről a december 12-i kongresszus dönt.Lendvai Ildikó közölte: a választmánynak olyan jelöltet javasolnak, aki "a jövő embere", aki hosszabb távra is a magyar baloldal meghatározó személyisége lehet.Hozzátette: Mesterházy Attila...

Pert nyert Budaházy a rendőrség ellen

Pert nyert Budaházy a rendőrség ellen A rendőrség határozatát, amelyben elutasították Budaházy György panaszát, a bíróság hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte a szervet. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.Az Erzsébet híd 2002-es lezárásával és számos tüntetés szervezésével elhíresült Budaházy György a 2008. április 11-i, Clark Ádám téri rendőri intézkedések ellen élt panasszal. A rendőrség a Hollán Ernő utcai demonstráció után a vonuló tömeget a Clark Ádám téren körbevette és Budaházyn kívül 51 embert állított elő.A bírósági indoklás szerint anyagi jogszabálysértés történt...

Több mint ötezren az...

A múlt pénteken megnyílt, az ország 29 pontján létesített központokat eddig összesen 5100-an keresték fel.Ezen a héten pénteken további oltópontokat nyitnak, így péntektől hétköznapokon...

Fidesz: Budai Bernadett...

A szóvivő múlt csütörtöki közleményét ismételte meg, amelyben azt írta: "amit eddig Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila, Újhelyi István, Szilvásy György és a többi szocialista...

KSH: kevesebben születtek...

A KSH gyorstájékoztatója szerint 2009 első kilenc hónapjában 73 039 gyerek született, 2,2 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 96 758 volt, ez közel azonos a...

Matolcsy: a jövő év...

A Fidesz vezető gazdaságpolitikusa szerint a 4%-os GDP-arányos kamatkiadás megfelezhető egy, másfél éven belül, s a bürokrácialeépítés keretein belül még meg lehet spórolni a GDP...

Hét hely ismert az MDF...

A lap saját forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Debreczeni József, Kuncze Gábor és Hack Péter alkotmányjogász is felkerülhet a listára. Hack Péter közölte a Magyar Hírlappal, hogy nem...

Manipulálták az NBH-s...

A Magyar Nemzet értesülése szerint a nyomozás során kiderült: a Dávid Ibolya által a sajtónak is bemutatott felvétel "finoman szólva sem tekinthető makulátlannak".A Központi...

Jöhet az önkormányzati kártya is

Készpénzt ebben az esetben sem vehetnek fel a segélyezettek, de míg a szociális kártyával korlátozzák a megvásárolható termékeket, az önkormányzati kártya tulajdonosai bármit megvehetnek.Semerédy Péter, a kártyakibocsátó Optisoft Nyrt. vezérigazgatója a Népszavának elmondta, hogy jelenleg a százhalombattai és az ercsi önkormányzattal tárgyalnak, és januártól várhatóan kétezer segélyezett már az általuk készített kártyára kapja a pénzét. Bankautomatából a pénzfelvételt ők sem engedélyezik, viszont a monoki gyakorlattal ellentétben nem korlátozzák az elfogadóhelyek és a vásárolható...

Szórványosan várható eső, zápor

Várható időjárás az ország területére kedd estig:Többnyire erősen felhős, párás, helyenként tartósabban ködös idő lesz, de napközben hosszabb-rövidebb időre felszakadozik a felhőzet. Szórványosan várható eső, zápor, szitálás. Időnként megélénkül a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1, 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 8, 13 fok között alakul.Az időjárási helyzet EurópábanÉszaknyugat-Európa fölött markáns ciklon örvénylik, amelynek áramlási rendszerében enyhe, többnyire nedves levegő áramlik Közép-Európa fölé. Hatására szárazföldünk északi és középső...

Retkes Attila találkozott Andor Lászlóval

A közlemény szerint a találkozó során a pártelnök reményét fejezte ki, hogy konstruktív és eredményes együttműködés alakulhat ki a biztos és a parlamenti pártok között. Kiemelte, hogy a biztos számíthat az SZDSZ politikai támogatására, ha munkája során szilárd elkötelezettséget mutat az integráció további mélyítése és bővítése iránt.Az írás úgy fogalmaz, hogy Retkes Attila arra is felhívta a figyelmet, a magyar liberálisok számára kulcskérdés a kisebbségi konfliktusok hatékony, toleráns kezelése, az Európai Unió pedig kiváló keretet nyújthat a kisebbségek jogainak hathatós...