Szájer a plusz egy szavazat pártján van

Az alkotmányjavaslatok csütörtöki parlamenti vitájában a kereszténydemokrata Stágel Bence vetette fel a választójog korhatárának 18-ról 16 évre csökkentését. A korhatár leszállítása melletti legfőbb érv a KDNP-s politikus szerint az, hogy a közéletet, a politikát így közelebb lehetne vinni a fiatalokhoz.Ezzel kapcsolatban Szájer József európai parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP alkotmányszövegező bizottságának vezetője az MTI-nek úgy nyilatkozott: személy szerint megfontolásra érdemesnek tartja a kezdeményezést, amely korábban az alkotmányozásról zajló előzetes vitákban fel is...

Hende: humanitárius segítségről lehet szó

Hende Csaba azt mondta, hogy a magyar honvédség egészségügyi képességei európai szinten is kimagaslóak, s háromezer fős létszámával a Honvédkórház az ahhoz tartozó legnagyobb egység.A miniszter hozzátette: Michl József (Fidesz) polgármester meghívására érkezett Tatára, hogy a helyi polgári körök számára a Böjte Csaba ferences szerzetes által Csíksomlyón meghirdetett Szent István-tervet népszerűsítse és annak célkitűzéseihez támogatókat szerezzen.Hende Csaba tájékoztatása szerint a terv fő eleme a Tündérország-projekt, azaz az ország virágoskertté változtatására irányuló...

Hoffmann is köti az ebet a 16-hoz

Hoffmann is köti az ebet a 16-hoz "Személyes véleményem, hogy 16 év alá nem szabad levinni a tankötelezettséget" - mondta Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a konferencián. "Fontos érv mellette, hogy az államnak a gyerekek védelméről is gondoskodnia kell", és 16 év a gyerekkor határa - tette hozzá az államtitkár, hangsúlyozva, hogy a 16 éves tankötelezettség "nem azt jelentené, hogy a 16 évesnél idősebbeknek ki kell kerülniük az oktatási rendszerből, csak azt, hogy nem kötelező bent maradniuk az iskolapadban.Pálinkás József, az MTA elnöke a...

Áll a bál: Wittner Mária...

A fideszes képviselő Novák Előd felszólalására reagálva - amelyben a jobbikos politikus arról beszélt, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint a jelenlegi...

Geréb Ágnes két év fogházat...

Geréb Ágnes elsőrendű vádlottat az FB által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egy...

Feljelentés-kiegészítés...

Fazekas Géza szóvivő az MTI-nek csütörtökön elmondta: a nyomozó főügyészségnek tizenöt napja van a feljelentés kiegészítésére, azaz újabb adatok beszerzésére, majd döntenie kell a...

Baka hangsúlyosabb...

Baka András csütörtökön a parlamentben, az alkotmányjavaslatok általános vitájában azt mondta: az a megfogalmazás, amely szerint "a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet...

Távozik a TV2...

"Már korábban is szakítani akartam a televíziós kommunikációval, de nem tudtam nemet mondani a TV2-nek. Rá kellett jönnöm, hogy nekem már más szektorban van a helyem. Simon Zsolt...

A hétvégén tárgyalják az...

A parlament kedden kezdte meg az általános vitáját a benyújtott két alkotmányjavaslatnak: az egyiket a Fidesz-KDNP, a másikat a független Szili Katalin jegyzi. Az Országgyűlés honlapján...

16 évesen adózni lehet, szavazni nem?

A korhatár leszállítása melletti legfőbb érv a kereszténydemokrata politikus szerint az, hogy a közéletet, a politikát így közelebb lehetne vinni a fiatalokhoz. Elmondta: a másik alapvető érv, hogy napjainkra a serdülők, tinédzserek egyébként is lépten-nyomon találkoznak a politikával, és van is róla véleményük. Miért ne szólhatnának akkor bele? - tette fel a kérdést Stágel Bence, aki megfontolásra és társadalmi vitára ajánlotta a korhatár csökkentését.Mint jelezte, a 14-18 év közötti fiatalok jogai és kötelességei jelenleg nincsenek összhangban egymással. Rámutatott: egy ilyen...

Balla-ügy: szabadlábon az áldozat fia

A táblabíróság Ficsór Gabriella vezette büntetőtanácsa a csütörtöki ítéletében új eljárás lefolytatását rendelte el, miután "nem sikerült teljes körű bizonyítási eljárást lefolytatni az ügy részbeni felderítetlensége miatt".Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt 2007-ben, húsvétkor gyilkolták meg debreceni lakásában. A gyilkossággal a fiát, S. Sándort vádolta meg az ügyészség.Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság S. Sándort különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt tizenkét év, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész...

Fölényesen vezet, de gyengül

Fölényesen vezet, de gyengül A Heti Válasz számára készült felmérés szerint a tervet spontán megnevezni tudó 18 és 29 év közöttiek és a 60 éven felüliek 58-58 százaléka szerint a strukturális átalakítás inkább előnyös lesz az ország szempontjából, iskolai végzettség szerint a diplomások (58 százalék), településtípus szerint pedig a megyei jogú városban élők körében (61 százalék) - olvasható a felmérésben.A "megújulás hónapjainak" forgatókönyve már néhány nappal az ismertetése után népszerű: tízből három megkérdezett önállóan meg tudta nevezni a reformtervet, amely nagy többségük szerint előnyös lesz...

305 milliót "nyertek" a...

A közlemény szerint a NAV ellenőrei egy próbavásárláson arra figyeltek fel, hogy bár a vásárlás ellenértékéről szabályos pénztárgépi nyugtát, illetve az áfatörvényben meghatározott...

Vita az alkotmányról, 10...

A honatyák a Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország Alaptörvénye címet viselő törvényjavaslathoz, illetve a független Szili Katalin Magyar Köztársaság Alkotmánya néven beterjesztett...

Megölt két nőt, aztán...

Kovács Viktória elmondta, hogy szerdán délután egy levelet kapott a rendőrség a bűncselekmény feltételezett elkövetőjétől, hogy egy csecsemőt hagyott egy fóti családi házban. A rendőrök...

HM-es szolgálati...

A lap úgy tudja, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos már bekérte az erről szóló dokumentumok egy részét Hende Csaba honvédelmi minisztertől.A Magyar Nemzet szerint az elmúlt hat...

Ipsos: az ellenzék stagnál,...

A kormánypárt az év elején három, most négy százalékpontot veszített, a lakosság egészén belül 27 százaléknyian, nagyjából 2,2 millióan támogatják őket. Az MSZP tartja pozícióját, a...

Szijjártó: nem volt...

Szijjártó Péter közleményével arra reagált, hogy az MSZP szerint nem felel meg a valóságnak Orbán Viktor kijelentése, amely szerint az ellenzéki pártok is támogatják a kormány azon...

"A lengyelekben testvérre találtunk"

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára hangsúlyozta: minden időben számíthatott a magyarság Lengyelországra és a lengyelek is mindig számíthattak Magyarországra. A lengyelekben olyan testvérre találtunk, aki mindig segítségünkre volt, és mi is tudtunk segíteni, amikor nekik szükségük volt rá - fogalmazott Rétvári Bence.Amikor arról beszélünk, hogy a két ország hogyan szolgálhatja népeik jólétét, akkor legalább akkora figyelmet kell szentelniük egymás politikájának, gazdaságának mint az észak-atlanti térség más országainak - tette hozzá.Az államtitkár a lengyel-magyar...

Visszautasítja az LMP vádjait a Médiatanács

A Médiatanács szóvivői irodájának szerdai közleménye emlékeztetett arra: az LMP azt állította, hogy törvénysértő a Médiatanács februári határozata, amelyben két nagy lapkiadó ügyére vonatkozóan egyes eljárási kérdésekre vonatkozóan hozott döntést. A Médiatanács szóvivői irodája visszautasítja az LMP közleményében foglalt állításokat, mert az ott megfogalmazottakkal szemben a testület határozata nem írta felül a médiatörvényt, nem keletkeztetett újabb jogosítványokat vagy döntési jogköröket a tanács elnöke számára, ennek értelmében az elnöke nem dönt, és nem dönthet az Axel...

Cozmát kb. 15-18 centis késsel szúrták szíven

Úgy fogalmazott: a szívüreg teljesen nyitott volt, nagy hasadékon áramlott ki a vér. Szerinte a sportoló halála egy-két perc alatt bekövetkezett. Mint mondta, a kézilabdázó életét akkor sem lehetett volna megmenteni, ha ez a sérülés egy szívműtőben éri.Az orvos szakértő szerint lapos, éles és hegyes késsel vagy tőrszerű eszközzel, nagy erővel adták le a szúrást, s az balról jobbra és alulról fölfelé irányult. A gyilkos eszköznek legalább 15-18 centiméter pengehosszúságúnak kellett lennie - jegyezte meg. (Raffael Sándor elsőrendű vádlott a hétfői tárgyaláson azt mondta, hogy kése...