Telefonálnak a fák, ha kivágják őket

A brazil esőerdőkben több fát is mobiltelefonnal szereltek föl a természetvédők. A kezdeményezés célja, hogy megóvják a fákat az erdőirtástól. A hatóság emberei olyan telefonokat szereltek a fákra, amik automatikusan felhívnak egy számot, ha szenzoraikkal érzékelik, hogy kidől a fa, amire rögzítették őket. A készülékek nemcsak az általuk őrzött fa kidöntéséről tájékoztatnak, hanem a hollétét is jelzik a mobilhálózat harminc kilométeres térerőkörében. Az új eszközöknek köszönhetően a brazil környezetvédelmi hatóság, ha kellően gyorsan cselekszik, megakadályozhatja a fa törvénytelen...

Minden tüsszentésére kificamodik a válla egy fiatal nőnek

Minden tüsszentésére kificamodik egy 20 éves brit nő válla, és minden alkalommal mehet a kórházba, hogy helyrerakják. Lauren Harry a Walesben élő nő neve, eddig a napi rekordja húsz vállficam volt, és még csak nem is nátha idején. Elég ugyanis egy köhintés, egy botlás, vagy vezetés közben egy fekvő rendőr miatt zökkenés, hogy a nő válla kiugorjon. A múlt hét egész jól telt: csak négyszer "tüsszentette ki" a vállát, és ennyiszer kellett orvoshoz mennie, hogy helyre tegyék. Harrynek az orvosok szerint Ehlers-Danlos kórja van, olyan genetikai eredetű betegsége, amely miatt...

Nem semmi: száz évet kell várni helyre egy idősotthonban

Száz évet kell várni elhelyezésre egy pekingi idősotthonban az amúgy is hajlott korú jelentkezőknek: az 1100 helyre tízezer a jelentkező. Az otthonban évente csupán tucatnyi az üresedés, és mivel viszonylag olcsó - már havi 25 ezer forintnyi összegért is bent lehet lakni -, igen népszerű.  Kína lakossága gyorsan öregszik, 2015-re 220 millióra tehető a 60 év felettiek száma, 40 éven belül pedig fél milliárdra emelkedhet, a lakosság harmadát teheti ki. Pekingben 215 állami és 186 magán idősotthon működik, a gyerekeiktől távol élő idősek száma 450 ezer körüli. A kínai főváros...

Freedom House: Magyarország...

Freedom House: Magyarország szabad ország A "szabad" kategóriába sorolta Magyarországot a globális szabadság tavalyi állapotáról készített, szerdán közreadott...

Lezuhant egy helikopter...

Lezuhant London központjában szerdán egy helikopter. A szerencsétlenségben a londoni rendőrség szerda délelőtti végleges adatai szerint ketten életüket vesztették, kilencen megsérültek. A...

LED-lámpáktól barnulnak van...

LED-lámpáktól barnulnak van Gogh napraforgói A múzeumok és galériák által egyre gyakrabban alkalmazott LED-világítástól barnul több tucatnyi világhírű olajfestmény, köztük...

Gén segíti a vezetővé...

Brit kutatók felfedeztek egy gént, amely segít abban, hogy valaki vezetőnek szülessen. Az rs4950 kódjelű "vezetői" gén öröklődik, és kapcsolatba hozható azzal, hogy az emberek...

Genetkai kapcsolat van az...

Genetkai kapcsolat van az indiaiak és az ausztrál őslakosok között Egy genetikai vizsgálat szerint Ausztráliába mintegy 4000 évvel ezelőtt indiai emigránsok érkeztek. Korábban úgy hitték, hogy...

Magyar programsorozatot...

A "Creative Transgressions" címet viselő kortárs magyar képzőművészeti kiállítás lesz január 31-én az első nagyszabású eseménye a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2013...

Mégsem magányos merénylő ölte meg Kennedy elnököt?

Unokaöccse szerint nem magányos merénylő gyilkolta meg 50 évvel ezelőtt John F. Kennedy amerikai elnököt. Az ifjabb Robert F. Kennedy - a tragikus sorsú elnök öccsének fia - a gyilkosság félévszázados évfordulója alkalmából Dallasban megrendezett kerekasztal-beszélgetésen kijelentette: apja, aki JFK, majd Lyndon B. Johnson kormányának igazságügy-minisztere volt, hivatalosan támogatta ugyan a merénylet körülményeit kivizsgáló Warren-bizottság megállapítását, miszerint az elkövető egyedül cselekedett, ám kételkedett benne. "Privát körben mindig elutasítóan nyilatkozott...

Felfedezték a világegyetem legnagyobb képződményét

Felfedezték a világegyetem legnagyobb képződményét A világegyetem legnagyobb ismert képződményét, aktív galaxismagok négymilliárd fényévnyi "átmérőjű" halmazát fedezték fel brit csillagászok. Tanulmányuk a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society legújabb számában látott napvilágot. A képződmény kvazárok (csillagszerű, azaz kvazisztelláris rádióforrások) nagy csoportja, extrafényes aktív galaxismagok halmaza, amelyeket szupermasszív központi fekete lyukak "hevítenek" - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon. A csillagászok évtizedekkel ezelőtt fedezték fel, hogy a kvazárok hajlamosak csoportokba...

115 évesen hunyt el a világ legidősebb nője

115 éves korában szombaton elhunyt Okubo Koto, aki a világ legidősebb nője volt - jelentette vasárnap a japán sajtó.Az 1897. december 24-én született Okubo tavaly december 17-én, a szintén 115 éves életkort megélt amerikai Dina Manfredini halála után vált a világ legidősebb nőjévé, így kevesebb mint egy hónapig birtokolta a címet. Sajtóhírek szerint a japán nő tüdőgyulladásba halt bele egy Kavaszaki városában található idősotthonban. Okubo halálhírét 88 éves fia közölte az Aszahi Simbun japán napilappal, aki maga is az anyjának otthont adott idősotthon lakója. A világ legidősebb...

Már az autóvezetésben is...

A jobb és ezáltal üzemanyag-takarékosabb autóvezetést segíti egy új okostelefon-alkalmazás, amelyet a Valenciai Műszaki Egyetem szakemberei fejlesztettek ki.A DrivingStyles elnevezésű...

Jövőre szentté avathatják...

Jövőre szentté avathatják II. János Pált Vatikáni bennfentes forrás szerint nem valószínű, hogy II. János Pál néhai pápát már ebben az évben szentté avatják, amint azt...

Kezdődik az...

Mintegy szász kulturális rendezvénnyel nyílik meg szombaton a fő helyszínt, a Marseille-t is magába foglaló dél-franciaországi Provence régióban az Európa Kulturális Fővárosa...

Orbán: Magyarországon...

Orbán: Magyarországon gazdasági rendszerváltás történt Magyarország gazdasági rendszerváltást hajtott végre 2010 és 2012 között, versenyképes lett, 2013-ban már növekedni fog a...

Újabb robbanás Zágrábban,...

Erős robbanás volt éjszaka Zágrábban, amelynek következtében egy ember megsérült, de nincs életveszélyben - jelentette a horvát rádió és televízió (HRT) pénteken. A robbanás nem sokkal...

A Google-vezér Észak-Korea...

A Google-vezér Észak-Korea vezetőségét győzködte Elszigeteltségének feladása és az internet-használat lehetővé tétele nélkül Észak-Korea konzerválni fogja gazdasági...

Bárki jelentkezhet telepesnek a Marsra

A Mars One szervezet közzétette az alapvető követelmények listáját leendő asztronautái kiválasztásához. A holland nonprofit Mars One szervezet - amely abban reménykedik, hogy 2023-ban elsőként lép a Mars felszínére - publikálta alapvető követelményeit az asztronauták számára, mely előkészíti az év későbbi szakaszán induló televíziós, globális kiválasztási procedúrát. A Mars One nem a kutatókra vagy korábbi vadászpilótákra fókuszál. Bárki, aki betöltötte 18. életévét, jelentkezhet úttörőnek. A legfontosabb kritérium a csapat szerint az intelligencia, a jó mentális és fizikai...

Egyfolytában lefetyelhetik, ettől a sörtől nem rúgnak be

Egyfolytában lefetyelhetik, ettől a sörtől nem rúgnak be Ebsörrel, mármint kutyák számára készítettel rukkolt ki egy amerikai cég. Az oregoni Bendben született meg a termék, amelytől nem fognak berúgni a kutyák, mert alkoholmentes. A lében rengeteg a zöldség, külön ízesítésnek pedig adtak a sörhöz gyömbért, fahéjat meg mézet is. Termelője a Boneyard sörfőzde, ötletgazdája pedig Daniel Keeton, a sörgyár termékkóstolója. "Bend városában az életvitel két meghatározó eleme a sör és a kutya. Jó ötlet volt összekapcsolni a kettőt" - idézte a férfit a Metro című brit újság. Keeton megjegyezte, hogy az ebsör meghökkentette az...

Robbanószerkezetre futott egy vonat Zágrábban

Robbanószerkezetre futott egy vonat Zágrábban Robbanószerkezetre futott egy tehervonat szerda hajnalban Zágrábban, sérült nincs - jelentette a helyi tömegtájékoztatás. A robbanás Podsused állomásnál 3 óra 50 perckor történt. A tehervonat Zágráb és Varasd (Varazdin) között közlekedett. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, ahol vizsgálatot indítottak a robbanás okainak a kiderítésére. Ezt a vasúti szakaszt lezárták, a vonalnak ezen a részén buszokkal szállítják az utasokat.